A közös kasszáról és a Kárpát-medencei reformátusok lapjáról is tárgyalt a Generális Konvent elnöksége

2010. február 25., csütörtök

altJavaslatot tett a Magyar Református Egyház költségvetéséről a Generális Konvent elnöksége. Az egységes Magyar Református Egyház közös képviseleti testülete feburár 24-i és 25-i délvidéki ülésén tárgyalt arról, hogy az egyes részegyházak mennyi pénzt tegyenek a közös kasszába. A számok kialakításánál figyelembe vették a határon túli részegyházak kisebb teherbíró képességét. A pénzből az egységes református egyház közös feladatait valósítják majd meg. A költségvetést a Generális Konvent plenáris ülésén fogadják el május 27-én Komáromban.

Az elnökség határozott a közös Kárpát-medencei református újságról is, amelyről nem csak az egyházi vezetők, hanem a református újságírók is tanácskoztak korábban. A Generális Konvent elnöksége elképzelése szerint megerősítik azt a közös médiafelületet és adatbázist, amelyet minden református médium használhat, ezzel is erősítve a református egységet. Az elnökség úgy döntött, hogy a jövőben minden esztendő május 22-én, az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának évfordulóján megjelentet egy magazinszerű periodikát 35 ezer példányban. A színes, tartalmas újság a magyar reformátusság életét és hagyományait is bemutatja majd.

A bácsfeketehegyi elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy a Generális Konvent május 27-én ülésezik a felvidéki Komáromban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.