A Hegyvidék díszpolgára lett Bogárdi Szabó István püspök

2017. szeptember 12., kedd

„Elsősorban a budahegyvidéki reformátusoknak kell most köszönetet mondanom, mert nem állhatnék itt, ha húsz évvel ezelőtt nem hívnak a gyülekezetbe" – fogalmazott Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kedden délután, miután átvette a Hegyvidék Díszpolgára kitüntető címet. A püspöknek Pokorni Zoltán polgármester nyújtotta át Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának elismerését a MOM Kulturális Központban.

„Országos egyházi méltóság viselőjeként is a Hegyvidékhez tartozik. Országos felelőssége nem csökkenti az itt élő közösségért érzett felelősségét. A helyi és országos szerepvállalás az ő esetében nem csak megfér egymással, hanem erősíti is egymást" – fogalmazott Trócsányi László köszöntőjében. Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy Bogárdi Szabó István a nagyváros egyik legzöldebb, legnyugodtabb kerületének lelkipásztora, akitől mindig megvilágító bölcs szavakat hallott templomon belül és kívül egyaránt. „Ő szelíd, megfontolt pásztor, aki az általa hirdetett Igéhez igyekszik igazítani tetteit. Mellette nyugalomban, biztonságban érezheti magát a nyáj" – mondta Trócsányi László, aki háláját fejezte ki, hogy hegyvidéki lakosként a püspök polgártársa és barátja lehet, valamint a nyájához tartozhat.

Pokorni Zoltán polgármester a Hegyvidék Díszpolgára elismerés átnyújtása előtt kiemelte, hogy ez a cím kifejezetten Bogárdi Szabó István személyének szól. Hangsúlyozta, hogy a kerület lakossága akkor érzi otthonának a lakóhelyét, ha van közösség, és ezt többek között az a munka teremti meg, amelyet a püspök is végez. A hegyvidéki polgármester felidézte a húsz évvel ezelőtti első találkozásukat is. Mint mondta, „egyenességet és tisztességet" érzett a lelkipásztor személyében.

Az eseményen levetítették a Hegyvidék Televízió riportfilmjét is, amely Bogárdi Szabó István életútját és budahegyvidéki gyülekezeti munkáját mutatta be. A filmben a püspök mellett a gyülekezet több tagja is megszólalt, akik méltatták lelkipásztoruk szolgálatát. Kósa László akadémikus jellemzése szerint Bogárdi Szabó István „nyitott és érdeklődő ember", akinek „magas igényei vannak saját maga munkájával szemben, és igehirdetései nagyon hitelesek". A püspök a filmben hangsúlyozta, szerinte a díszpolgári címet a közösségének köszönheti, valamint örül annak, hogy figyelem irányul a kerületi lelkipásztorok munkájára, a keresztyén közösségek sajátos helyzetére.

Az ünnepi alkalmon fellépett Tímár Sára és zenekara, valamint a Gyimesből érkezett Vaszi Levente népdalénekes.

 

T. Németh László / Reformátusok Lapja
Fotó: Véssey Endre/Igazságügyi Minisztérium, Sárközy György

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió