A Harangszó márciusi második számából

2011. március 17., csütörtök

Az imaheti alkalmakról közöl körképet és a diakóniai szolgálatot végző szervezetek összefogásáról is beszámol egyebek mellett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

altMiért adjam a gyermekemet magyar iskolába? A címben feltett kérdést válaszolja meg írásában Varga László, a Harangszó címoldalán. Tavaszvárás címen jegyzi vezércikkét Sándor Lajos. „Bízvást hiszem, hogy Isten azért mutatja meg a nagy természet megújulását, hogy reméljem: van számunkra is megújulási esély testben és lélekben” – fogalmaz a szerző.

Az élesdi gyülekezet idei imahetét foglalja össze a két szerző: Létai István és Ciavoiné Létai Andrea, emellett képriport szemlélteti a belényesi, a fugyivásárhelyi, a pósalakai, a révi és a szalontai imahetek egy-egy alkalmát.

„Az imahét mozgalmas gyülekezeti ünnep” – hangsúlyozza Vetési László, aki olvasmányos riportban eleveníti fel a református szórványban végzett szolgálatainak emlékképeit.  

Ernyőszervezetbe tömörültek a diakóniai szolgálatot végző királyhágómelléki alapítványok. A partnerség ünnepélyes megkötéséről a lap Református élet rovata tudósít.

Befejező részéhez érkezett a Harangszó külmissziói riportsorozata, melyben egy Nepálban tartózkodó marosvásárhelyi református házaspár ismerteti missziói szolgálatát. A házaspár áprilistól kezdődően rövid nepáli naplójegyzetekkel jelentkezik a lap hasábjain.       

A Bihari Presbiteri Szövetség első alkalommal szervezte meg presbiteri konferenciáját. Az eseményről Tóth Zsigmond, a PSZ sajtóreferense számol be.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió