A harangok mellett és ellen

2012. június 06., szerda

Varga László református lelkipásztor, országgyűlési képviselő (KDNP) levélben fejezte ki tiltakozását, amiért a történelmi keresztyén egyházak központilag nem rendeltek el harangozást június 4-én.

Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, az állami ünnepek fő szervezője azt kérte az egyházaktól, hogy június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján délután, a trianoni szerződés aláírásának időpontjában konduljanak meg a templomok harangjai, s szóljanak egy percig a megemlékezés részeként. A három nagy keresztyén egyház vezetői közös levélben utasították el a harangozás központi elrendelését. 

A döntést sokan üdvözölték, mások csalódottságukat fejezték ki - miként az a reformatus.hu Facebook oldalán is nyomon követhető. Számos községben megszólalt a harang a megemlékezés jeleként.

Varga László országgyűlési képviselő (KDNP) az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Főtiszteletű Elnökség, Püspök Úr!

Mély megdöbbenéssel olvastam a hírt, hogy főtiszteletű úr és Erdő Péter bíboros úr kijelentették, hogy nem lényeges harangozni június 4-én, mert nem szakrális esemény.

l. A halottra is harangozunk, nem csak akkor, amikor meghalt, hanem 5, 10, 20, 30 év múlva is, mert a család emlékezik. Nem szakrális cselekmény!

2. Kecskeméten minden április 2-án fél órát harangoznak minden templomban egy 200 évvel ezelőtti nagy tűzvészre emlékezve.

3. A tűz, az árvíz, a vihar sem szakrális esemény mégis harangoztak mindig, és sok helyen ma is.

A MAGYARSÁG ÖSSZETARTOZÁSÁNAK  NAPJA emlékezés arra a „halálra" amit a Trianoni Békeszerződés hozott Magyarországra.  E nap hány és hány millió embernek a lelki halált jelentette nem beszélve azokról, akik belehaltak, öngyilkosok lettek, vagy éppen agyonverték őket, mert továbbra is magyarnak vallották magukat.

Mint országgyűlési képviselő és a Református Törvényhozók Testületének tagja tiltakozom Püspök úr nyilatkozata ellen.  Remélve azt, hogy nem hallgattak a csábító szóra, hanem a szívükre, magyarságukra és a legtöbb határon belüli és kívüli magyar református harangok megszólaltak június 4-én fél 5-kor.

Budapest, 2012. június 4.

Varga László

országgyűlési képviselő

KDNP

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.