A gyülekezetekre építenek

2013. június 28., péntek

Július 31-ig várja a gyülekezetek válaszait az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB), mely idén tavasszal közös gondolkodásra hívta református közösségeket, hogy azok saját maguk határozhassák meg küldetésüket, az egyházban elfoglalt helyüket. Miért kapcsolódjanak be a gyülekezetek az EJB munkájába? Mi végre építi egyházunk a jövőképét? Hogyan kell kitölteni a munkafüzetet? Mit kezd a bizottság az adatokkal? Részletes útmutató gyülekezeteknek.

Cselekedni kell!

Bő két éve, 2011 májusában rendkívüli ülés összehívásáról döntött a Magyarországi Református Egyház Zsinata. A testület több tagja is azon a véleményen volt, hogy a rendes ülésnapokon nem marad idő az egyház szolgálatát meghatározó kérdésekkel részletesen foglalkozni. „Látszólag minden rendben működik egyházunkban, de az elmúlt 20 évet elemző szociológiai kutatások is azt támasztják alá, hogy elfogy alólunk az egyházunk" – indokolta javaslatát a rendkívüli ülést kezdeményező dunántúli presbiter, Szűcs Attila.

A tematikus ülést 2012 szeptemberében tartották Balatonszárszón. A misszió irányairól, az egyházi szolgálat feladatairól, világi tisztségviselőket és lelkészeket érintő témákról, egyházszervezeti és gazdálkodási kérdésekről beszélgettek a zsinati tagok két napon keresztül.

Szárszón a zsinati tagok megismerkedtek a már említett adatokkal, melyekből az látszik, hogy bár a rendszerváltás utáni húsz évben Magyarországon nőtt az Istenben hívők száma, azonban a rendszeresen templomba járók aránya jelentősen, 23 százalékról 15 százalékra csökkent. Ha ez a tendencia folytatódik, a mai kétharmadára csökkenhet negyven év múlva a református egyház tagsága, ami nemcsak finanszírozási és egyházszervezeti válsághoz vezethet.

A rendkívüli tanácskozáson fölvetődött kérdések átgondolására 2011 őszén a Zsinat létrehozta az Egyházi Jövőkép Bizottságot. Az EJB 2012-ben el is kezdte munkáját az időközben kidolgozott teológiai alapelvek mentén. Feladata, hogy idén novemberre készítsen egy cselekvési tervet a Zsinat számára.

Párbeszéd Istennel és egymással

Az EJB tagjai nem pusztán szociológiai elemzésekre építik a készülő stratégiát, hanem az egyház egészét be akarják vonni saját jövőképének megfogalmazásába, mert az Istennel és az egymással folytatott párbeszédben látják az egyház megújulásának lehetőségét. Első lépésként „Isten előtti megállásra", csendes napok, kiscsoportos alkalmak megtartására kérik az egyházi intézményeket és gyülekezeteket, hogy azok újra felfedezzék – egyéni és közös – elhívásukat.

Az egyházi jövőkép teológiai alapvetésének központi gondolata, hogy „az egyház létének és küldetésének alapja, hogy megjelent Isten üdvözítő akarata Krisztusban". Az EJB az országos párbeszéd által szeretne minden gyülekezetet megerősíteni abban, hogy „Isten missziójának részese és eszköze". Azt is vallja, hogy gyülekezettudatos egyházra van szükség: „az egyház a maga intézményi hálózatával, szervezeti felépítésével, közös gazdálkodásával nem tehet jobbat, minthogy ebben megerősíti és szolgálja a helyi gyülekezeteket, közösségeket".

Amellett, hogy készül egy egyház-szociológiai felmérés, a bizottság arra kérte a gyülekezeteket, fogalmazzák meg, hogyan látják küldetésüket saját településükön, valamint arra keresi a választ, hogyan segíthetik az egyházi intézmények a gyülekezeteket feladatuk betöltésében. E három kérdéskörre kapott válaszok szolgálnak majd a Zsinat elé kerülő cselekvési terv alapjául.

Három találkozás a gyülekezetben

A Jövőkép-bizottság egy útra hívta idén tavasszal a gyülekezeteket. Elkészített egy munkafüzetet, mely segítségével a helyi református közösségek reflektálhatnak környezetük igényeire, felismerhetik elhívásukat és célokat tűzhetnek ki maguk elé. Az Érintés című füzetet postán megküldték a lelkészi hivatalokba, de az Egyházi Jövőkép Bizottság honlapján is elérhető, sok már hasznos tartalommal együtt. A vezérfonalat követve a gyülekezetek tagjai három alkalommal találkoznak – egy vagy több csoportban, kis gyülekezetek akár közösen is –, s három témáról: a világról, az evangéliumról és az egyházról beszélgetnek.

Hogyan segíthetik a gyülekezetek az egyház jövőképének kialakítását?

 

  • Ha nem kapták meg, töltsék le az Érintés c. munkafüzetet.
  • Hirdessék meg a gyülekezetben a három jövőképpel foglalkozó alkalmat.
  • Folyamatosan imádkozzanak a gyülekezeti jövőkép alakulásáért.
  • 1. találkozás: a világ

Kérdezzék meg és beszéljék meg:
a.) hogyan látják a települést és annak problémáit az ott élők,
b.) hogyan látják a gyülekezetet az ott élők,
c.) hogyan látja önmagát a gyülekezet, milyen feladatai lehetnek a településen?

  • 2. találkozás: az evangélium

a.) A résztvevők keressenek biblai történeteket, melyek illenet a gyülekezet helyzetére.
b.) Válasszanak egyet és azon keresztül vizsgálják meg lehetséges küldetésüket. Mik a félelmeik, reményeik, álmaik? Mit mond Isten a hasonló bibliai helyzetben?

  • 3. találkozás: az egyház

A csoport
a.) fogalmazza meg a gyülekezet küldetését az adott településen,
b.) fogalmazzon meg a küldetéshez igazodó célokat, vegye számba, milyen feladatokat kell elérésükhöz elvégezni,
c.) gondolja át, hogyan segíthetné jobban a közegyház a gyülekezetet küldetésének teljesítésében.

  • A gyülekezetek adjanak visszajelzést az Egyházi Jövőkép Bizottságnak, küldjék el:

a.) a megfogalmazott küldetésnyilatkozatukat,
b.) a gyülekezeti jövőkép-diagramot és egyháztudatos gyülekezeti kérdőívet postán vagy töltsék ki az EJB honlapján legkésőbb július 31-ig.

A világ

Az első találkozó célja, hogy a gyülekezet szembenézzen azzal a társadalmi valósággal, ahová Isten helyezte. Fontos, hogy a résztvevők még az alkalom előtt megkérdezzék minél több ismerősük véleményét arról, hogy látják a település életét, milyen témákat éreznek fontosnak, milyen igényeik vannak, és hogy milyennek látják a gyülekezet jelenlétét a településen, mit várnak tőle. Ehhez segítségükre lehet az a kérdéssor, melyet az Érintés címet viselő munkafüzetben találnak (13-14. oldal).

Az első találkozón megbeszélik az összesített válaszokat, megosztják élményeiket, majd a gyülekezeti tagok is elmondják, ők milyennek látják saját közösségüket. A feladat az, hogy a találkozó végére a résztvevők meg tudjanak nevezni két-három olyan területet, melyet Isten valamilyen módon fontossá tesz a gyülekezet számára az adott településen. Ezeket a témákat imában hordozva készülhetnek a második alkalomra.

Az evangélium

A második találkozás célja, hogy a gyülekezet lehetséges küldetéseként megfogalmazott gondolatokat az Ige fényében értékeljék és lássák a résztvevők. Fontos, hogy, előre keressenek maguknak egy-egy bibliai történetet a gyülekezet lehetséges küldetéséről, és azon otthoni csendességükben elgondolkodjanak.

A második találkozó egy formabontó bibliaóra, mert nem egy ember készül igemagyarázattal, hanem a csoporttagok megosztják azokat a történeteket, melyeket Isten a szívükre helyezett, majd kiválasztanak egyet és azon keresztül vizsgálják meg lehetséges küldetésüket, ahhoz kapcsolódó félelmeiket, reményeiket, álmaikat. A bibliatanulmányozást és a küldetésre való reflektálást a munkafüzetben található szempontok és kérdések segítik (17. és 18. oldal).

Az alkalom végén egy rövid feljegyzést kell készíteni arról, mit látott meg a csoport közösen az Ige világosságában, majd tovább imádkozni ezért.

Az egyház

A harmadik találkozás célja egyrészt, hogy – az első két alkalom eredményének fényében – a csoport megfogalmazza a gyülekezet küldetését az adott településen.

Másrészt a feladat egyfajta stratégia és akcióterv felállítása: célok megfogalmazása, illetve annak megválaszolása, hogy mire van szükség a gyülekezet küldetésének betöltéséhez, és mi az, amit a gyülekezet véghez is tud vinni.

Az előbbiek fényében a résztvevőknek a közegyház szerepéről is elgondolkodhatnak. Áttekintve azt, hogy a jelenlegi intézményrendszer hogyan támogatja vagy hátráltatja a gyülekezetet küldetésének betöltésében, elvárásokat kellene megfogalmazniuk, hogyan segíthetné jobban a közegyház a helyi közösséget. Így megerősödhet a gyülekezet egyháztudata is.

A harmadik találkozó végén néhány egyszerű mondatban megfogalmazzák és leírják a gyülekezet küldetésnyilatkozatát, kidolgozzák a munkafüzetben található gyülekezeti jövőképdiagramot, mely egyfajta stratégia a küldetés teljesítésére. Végül kitöltik az egyháztudatos gyülekezeti kérdőívet.

Visszajelzés

Végigjárni ezt az utat egy lehetőség a gyülekezetek számára, hogy megerősödjenek Istennel való kapcsolatukban, evangéliumi küldetéstudatukban, s rátaláljanak speciális elhívásukra. A gyülekezet jövőképének megfogalmazása kiindulópontja lehet a következő missziói munkatervnek is.

De a gyülekezet meglátásai szerepet játszanak az országos párbeszédben is. Ehhez az kell, hogy a gyülekezetek elküldjék a küldetésnyilatkozatukat, valamint a kitöltött gyülekezeti jövőkép-diagramot és az egyháztudatos gyülekezeti kérdőívet az EJB-nek.

A résztvevők kitölthetik a munkafüzetben található kérdőíveket, vagy válaszolhatnak elektronikusan az ejb.reformatus.hu oldalon, ahol hasznos, a találkozók lebonyolítását segítő anyagokat is találnak.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.