A gyerekekért harcolnak

2011. október 20., csütörtök

Budapest környéki, hallássérültekkel foglalkozó oktatási intézmények tanárai és diákjai vettek részt a Tanórán kívüli és szabadidős programok a hallássérült gyerekekért című projekt megnyitó ünnepségén a budapest-fasori református gyülekezet gyülekezeti termében október 19-én. alt

A projektet a Református Missziói Központ (RMK) Siketmissziója valósítja meg öt budapesti, illetve Budapest környéki oktatási intézettel közösen a folyó tanévben.

Járay Loránd misszióvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a rendezvénynek helyet biztosító fasori református gyülekezet immár ötven éve otthona a hallássérült hívők közösségének. Somogyi Péter, a fasori gyülekezet lelkésze a Kol 4,12 szavaival és magyarázatával köszöntötte a résztvevőket. „Nagyszerű dolog olyan emberről olvasni, mint Epafrász, akinek a szívét arra hangolta az Úr, hogy másokért küzdjön. Fontos, hogy egymáshoz tartozókként tudjunk küzdeni egymásért” – fogalmazott a lelkipásztor, és hozzátette: az eredeti görög szöveg a küzdelmet az agonizálás szavával fejezi ki. „Életre-halálra küzdeni a másikért imádságban, ez az, amire Jézus Krisztus szeretete hív – értetek is olyan emberek küzdenek, akik közületek valók, és azért harcolnak, hogy teljesülhessen Isten veletek kapcsolatos akarata” – zárta szavait a lelkész.

Somogyi Péter fasori lelkipásztor a Kol 4,12 alapján köszönti a megjelenteket 

A köszöntő szavak után Járay Loránd bemutatta a TÁMOP-3.2.11/10-1/KMR-2010-0038 jelű programot, amelynek keretében öt oktatási intézményben két féléven át tanórán kívüli és szabadidős programok várják a hallássérült gyermekeket, amelyek 24 013 720 Ft támogatási összegből valósulnak meg. Alkotóházzal, kertészkedéssel, kerékpár-szakkörrel, kulturális és matematikához kapcsolódó foglalkozásokkal, műveltségi vetélkedővel szeretnék fejleszteni a sérült gyerekek készségeit, hogy felnőttként a lehető legjobban megállják helyüket az életben.

Horgos Vilmos, a Julianna Református Általános Iskola igazgatója örömét fejezte ki a megvalósuló programok felett, amelyek „a fiatalok pályaválasztásában is segítséget nyújthatnak”. A projekt nem a kezdete, hanem a folytatása az RMK Siketmisszió és az intézmények kapcsolatának – emelte ki Pálinkás Béláné, a Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa, aki hálával említette a heti rendszerességű hitoktatást, a játszóházakat és szakköröket, a nagy sikerű Mindenki Otthona programot, illetve a nyári táborokat. „Valóban a gyermekeinkért folyik a harc, és egyre kevesebb az eszközünk, ezért is nagy segítség nekünk ez a projekt” – fogalmazott Pálinkás Béláné.

A megnyitó után játszóházban szórakoztak a hallássérült gyerekek

A Siketmisszió és a részt vevő oktatási intézmények által közösen kidolgozott projekt jól illik az iskolák munkatervébe – mondta el Farkasné Kovács Bea, a Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatónője. Mint mondta, a közös munka alapja a bizalom, amelyet az elmúlt években méltán kiérdemeltek a misszió munkatársai: „Aki a tudását adja, sokat ad, aki a szívét, az minden ad – ezt köszönjük a Siketmissziónak.”

Magyarné Balogh Erzsébet, az RMK lelkész-igazgatója köszönetet mondott az együttműködésért, és a zsinati elnökség, illetve az RMK teljes támogatásáról biztosította a projekt megvalósítóit. „Nem az elnyert összeg, hanem az elnyert lehetőség a legfontosabb, hogy végezhetjük ezt a munkát” – fogalmazott az igazgatónő. A megnyitó után el is kezdődött a gyermekek szabadidős foglalkoztatása, egy vidám hangulatú játszóházzal a Julianna Általános Iskola tornatermében.

Szöveg: Bagdán Zsuzsanna, fotó: RMK Siketmisszió





Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.