A fogdában született hivatástudat

2011. október 22., szombat

Képzeletben lapozzuk fel 1956-nál a volt borsod-gömöri esperes életéről készülő életrajzi kötetet. Horváth Barna 1956 őszén, húszévesen került a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, mintha a sorstól kapott volna végszót egy történelmi drámában…

Horváth Barna Budapesten látta meg a napvilágot, ősei falujában, Mádon nőtt fel, és megfordult a korabeli református oktatási intézményekben, Sárospatak után Debrecenben és a fővárosban is. 1956 őszén került a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, mintha a sorstól kapott volna végszót egy történelmi drámában… A húszéves fiatalember nem sejtette, hogy egész életére kiható események várnak rá, s irodalmár teológusból válik az Úr elhívott szolgájává.

1956. október 23-án 14 óra körül a többi felsőoktatási intézményhez hasonlóan a teológiai akadémián, a Ráday Kollégiumban is lelkesen gyülekeztek a hallgatók. Pap László dékán áldásmondása bocsátotta útra őket, s onnan az írószövetség épületéhez mentek, a Bajza utcába. A református teológusok a forradalom szellemi előkészítőivel, a magyar írókkal karöltve vonultak a főváros utcáin a Parlament épületéig, ahol a tömeg Nagy Imrét követelte. Gerő Ernő beszéde hatására aztán megindultak a Magyar Rádióhoz, ahol az első lövések eldördültek. Horváth Barna késő éjszakáig az utcát járta a hirtelen bekövetkezett változásoktól mámorosan.

Nem harcos forradalmárok, inkább az események szemlélői voltak ők. Látták a Sztálin-szobor feldarabolását, részeseivé váltak a zsarnoki rendszer felszámolásának, a szabadság kibontakozásának. A forradalom napjaiban a Ráday könyvtár polcai közt vetett óvóhelyi ágyuk méterekre volt a hadiúttól, a Köztelek utcán vonuló tankoktól úgy remegtek a polcok, hogy attól féltek, a könyvek fogják maguk alá temetni őket. A közeli játszótéren egy lövegcső meredezett, a Ráday Kollégium felé volt irányítva. Az udvari, nyitott folyosókon futva közlekedtek, mert állandóan belövésektől lehetett tartani.

A Ráday Kollégium udvari folyosóján

Vidéki küldetés

Amikor kezdett konszolidálódni a helyzet, és a többség úgy látta, hogy a felkelés győzedelmeskedett, Horváth Barna szeretett volna aktívabban részt venni a rendszer átalakításában, a közigazgatás átszervezésében. Többedmagával együtt jelentkezett a Belgrád rakparti eligazító központban, ahol azokat várták, akik tenni akartak valamit a forradalom ügyéért országszerte. Itt megbízólevelet és nemzetiszínű karszalagot kaptak, s ha kértek, fegyvert is. Ő ezt elhárította. Mindenki megértette, hogy egy teológus nem akar fegyvert fogni.

Horváth Barna pár nap múlva Kisgyőrbe látogatott, ahol Mészáros István volt a lelkész, a diákkori barát, volt mádi segédlelkész. A küldetés jegyében együtt keresték meg a tanácselnököt, akiről az elbeszélgetés után kiderült, hogy nála alkalmasabb ember nemigen van a faluban, aki vállalná a közhivatal terhét. Sértődés nélkül elköszönve állapították meg, hogy „a lassított reagálás a vidék túlélési taktikájához tartozik”. Évek múltán szívesen találkoztak az öregúrral örülve annak, hogy jól döntöttek, akkor nem játszották túl szerepüket.

Otthon

Kisgyőrből Mádra érkezett, a szülői házba. Az első világháborút megjárt, volt budapesti városházi tisztviselő apa, Horváth István határozottan tiltotta meg, hogy egyetlen gyermeke visszatérjen a „frontvonalba”. Erről az időszakról Horváth Barna így emlékezik a Pályánk emlékezete című memoárjában: „Egyik este valaki zörgött az ablakon, és nagy sietősen bekiáltotta: »Gyere, indulunk!« Felismertem Lázár István hangját, aki Patakról jött, és Pestre tartott valami alkalmi kocsival. Mielőtt mozdulhattam volna, apa kiszólt: »Nem megy!« Aztán már naponta jövő hírek igazolták a visszatartást…”

A forradalom teológus mártírjai

A budapesti teológia hallgatói közül az ’56-os harcok idején többen megsebesültek, Batka Ferenc volt pataki teológus a Parlament előtti sortűzben lelte halálát. Magócsi István és Herczeg Lajos hősi halott teológusok emlékét ma tábla őrzi a Ráday Kollégiumban. Elmondás szerint október 28-án délután kenyérért mentek ki a kollégium konyhai vezetőségének megbízásából. Egy idős asszonyt kísértek át az utcán, amikor lelőtték őket.

Róluk és a forradalom többi áldozatáról akartak megemlékezni egy évvel később, 1957 őszén. Ennek érdekében egy főként a sárospataki gimnázium egykori diákjaiból álló értelmiségi csoport – köztük Horváth Barna is – Balás-Piri László vezetésével röpcédulázásba kezdett Budapesten.

A nevezetes röpcédulákat a belügy „őrizte meg”

Röpcédulával a felejtés ellen

„Emlékezz a Forradalom halottaira! Október 23-án kerüld a szórakozóhelyeket, ne menj moziba, színházba stb. Este 8 és 9 óra között sötétítsd el lakásodat! Terjeszd ezt a felhívást!” – állt a röpcédulákon.

Horváth Barna ugyan csak pár darabot kapott belőle terjesztésre, az mégis elég volt ahhoz, hogy őt is letartóztassák, kihallgassák, majd elítéljék, amikor Balás-Piri László lebukott, és felgöngyölítették az egész hálózatot. A csoport ellen felhozott vád: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette.

Horváth Barnát az ügy hatodrendű vádlottjaként kezelték, 1957. november 12-én éjjel a Ráday Kollégiumból vitték a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetbe, amely egyúttal a szovjet katonai főügyészség székhelye is volt – olvashatjuk Papp Vilmos Negyvenegy prédikátor című könyvében. Négy és fél hónapot töltött előzetesben a Gyorskocsi utcában (ahol Nagy Imrééket is őrizték akkor) és a Nagy Ignác utcai fogdában. Az elsőrendű vádlottat, Balás-Piri Lászlót 3 év 6 hónapra ítélték.

A véletlen

Balás-Piri László nemrégiben így nyilatkozott Horváth Barnával való kapcsolatáról: „Nem volt különösebben szoros baráti kapcsolatunk, összejártunk a patakiság örvén. Ha aznap nincs ott, amikor a mintegy háromszáz röpcédulát szétosztottuk, talán nem is keveredik az ügybe, s másképp alakul az élete.”

Hit és szabadság

Horváth Barna a lelkészi pálya iránti elhivatottságára a börtönben ébredt rá, noha a hit és az Isten-szeretet kamaszkora óta jellemezte. Eredetileg bölcsészkarra felvételizett, ahová helyhiány miatt nem vették fel, pedig kitűnő tanuló volt. Írói pályára készült. A zárkatársak, nem csak a politikai foglyok, arra kérték, tartson nekik bibliaórát. Ez az élmény vezette rá, milyen nagy szükségük van az embereknek arra, hogy lelkileg rendben érezzék magukat, legyen egy olyan dimenziója életüknek, amit a hatalom nem tud ellenőrizni. A hit a szabadság egyik fontos megnyilvánulásává vált.

Hagyták, végezze lelki tevékenységét, igaz, eszközök híján mindent fejből kellett tudnia, prédikálni is. „Hittanoktatói” tevékenységén kívül „irodalom- és angoltanári” szerepet is kapott a fogdában. Egyik kihallgatótisztjével érdekes kapcsolatba került, annak kérésére segítette megírni angol nyelvleckéit. S ő jelezte szinte már barátilag a fogolynak, hogy nem kötelező semmit aláírni, amit nem akar… Fizikai bántalmazások nem érték a rács mögött, a törvényesség betartásának látszatát akarták kelteni.

Az előzetesből négy és fél hónap után, 1958. március 25-én szabadult, a tárgyalások azonban még hátravoltak. A harmadik tárgyalási nap 1958. június 16-ára esett, arra a napra, amikor Nagy Imre miniszterelnököt kivégezték… Az ítélet szerint büntetését az előzetesben töltött idővel letudta.

Ez az igazolványkép Horváth Barna debreceni teológus rendőrségi „személyi törzslapjára” készült 1955-ben

A lelkészi pályán

Szabadulása után a teológiát befejezhette, tanáraitól minden segítséget megkapott, nem veszített évet, büntetése mégis évtizedekre árnyékot vetett életére.

A tanulmányok befejezése után, 1959-ben visszakerült a Tiszáninneni Református Egyházkerületbe, a szerencsi egyházközségben lett segédlelkész. Első lelkészi állomásán, Igriciben szolgált egészen 1975-ig, amikor is a sajószentpéter-nagytemplomi egyházközség lelkipásztorává választották, s Alacskán felügyelő lelkészként segítette felesége szolgálatát.

A rendszerváltozáskor megindult tisztulási folyamatnak köszönhetően és munkássága elismeréseként borsodi esperessé választották, amikor egyházunknak tapasztalt, az elmúlt rendszerben nem exponálódott, szorgalmas munkásokra volt szüksége. Ezt a pozícióit tizennégy évig, 2003-as nyugdíjba vonulásáig tölthette be sok más feladat és tisztség mellett.

2009. szeptember 15-én, ötven évvel a lelkészi pályája kezdete után tért meg Teremtő Urához Miskolcon.

Kováts Annamária

(Köszönet Perjéssy-Horváth Barnabásnak, Horváth Barna életműsorozata kiadójának, aki édesapja Pályánk emlékezete című, jövőre megjelenő könyvéből információkat és képeket bocsátott rendelkezésünkre.)

Istent keresem

1Krón 27

„Jónátán, Dávid nagybátyja tanácsadó volt, értelmes és írástudó ember...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink