A fenntartható fejlődésről a Csillagponton

2013. július 30., kedd

Lelki, szellemi töltekezéssel is szolgáltak, de gyakorlati ötleteket is adtak az Ökogyülekezeti Program szervezésében tartott előadások a református ifjúsági találkozón.

A Fesztivál második napján Dr. Végh László debreceni atomfizikus, egyetemi oktató, a "Fenntartható fejlődés" és a "Természettudomány és vallás" című könyvek írója foglalta össze, hogy az ipar nem azt nézi, hogy mire van szüksége, hanem, hogy mi hoz hasznot. "Tetteinknek pro és kontra, de hosszútávúak, következményei vannak. Ezt tapasztaljuk a környezeti válságban."

Előző nap Chris Naylor az A Rocha International Charity program ügyvezető igazgatója adott tájékoztatatást az ökogyülekezetek tevékenységéről. >>A teljes cikk a Csillagpont honlapján olvasható.

Szűcs Boglárka

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.