A bevásárlóközpont nem helyettesíti a templomot!

2010. május 28., péntek

altA német baloldal egyik vezéralakja, Oskar Lafontaine, aki fiatalabb korában jezsuita szemináriumot is látogatott, felhívta a figyelmet a vallások fontos szerepére, melyek a társadalom nélkülözhetetlen alkotóelemei.  

De átadhatják-e az egyházak az értékközvetítést bárkinek is? A távozó pártvezető szerint a szupermarketek nem helyettesítik a katedrálisokat. A most 66 éves politikus szerint minden társadalomnak szüksége van értékekre, ezt a vallások adják meg, bármilyen hibákat is követtek el a fejlődés során – hangsúlyozta. "Az egyenlőség keresztyén eszme, hiszen ez az Isten előtti egyenlőségből ered". A szocialista politikus azt is elmondta, hogy a keresztyénség nélkül nem jöhetett volna létre a szocializmus sem. „A keresztyénség a felebaráti szeretet vallása. Erre a politikailag helyes kifejezés a szolidaritás”. (epd.de – livenet.ch – 2010-05-28 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.