A 2010. év első gyógyító alkalmát tartotta a kárpátaljai Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziója

2010. január 22., péntek

alt"A résztvevők ötöde 20 év körüli fiatal volt, akik közül sajnos voltak, akik már a szenvedély rabjaiként jöttek gyógyulni" - írja Pocsai Mária, a kárpátaljai Csongoron működő Bethesda Szenvedélybetegek Mentő Missziójának munkatársa a január 4–14. között 220 ember részvételével lezajlott gyógyító alkalmukról szóló beszámolójában.

Mint írja, voltak fiatalok, akik már gyógyultak és hozták a szenvedélybeteg barátaikat, de azokat is, akik még nem szenvedélybetegek, de bármikor azzá válhatnak, ha Isten nélkül élnek tovább. Voltak már szabadult férjek, akik már a hozzájuk visszatért feleségeikkel jöttek, hogy rendbe jöjjön a házaséletük és együtt kövessék Krisztust. Voltak szabadult házaspárok, akik gyerekeiket hozták el, hogy megismerjék ők is azt az Urat, aki új életet adott nekik, hogy gyermekeik megismerve az Úr Jézus Krisztust ne járják meg életük során azokat a mélységeket, amelyeket a szülőknek kellett megjárniuk, mert Isten nélkül rendezték be életüket. Nagyon sok szabadult jött el, akik bizonyságtételeikkel biztatták a szabadulni vágyó embereket, elmondva nekik, hogy őket miből milyen életre szabadította meg Jézus Krisztus. Az esti evanglizációk alkalmával Csákány Tamás az Érdligeti Gyülekezet lelkésze hirdette Isten igéjét.

A szabadultak – tudtuk meg Pocsai Máriától – mindig nagy örömmel találkoznak újra és újra szabadult társaikkal egy-egy ilyen gyógyító alkalmon. "Isten Szentlelke és igéje által most is munkálkodott hatalmasan. Szabadította azokat, akik hívták: Uram, siess segítségemre! Újra átélhettük, látva sokak szabadulását, azt az örömet, ami a mennyben is van egy bűnös ember megtérésén" – vallja a misszió munkatársa.

Február 1-től 5-ig hitmélyítő hétre várják a szabadultakat, a misszió következő gyógyító alkalmát pedig március 1–11. között tartják.

forrás: reformatus.com.ua

Istent keresem

Jn 14,1–6

„Én vagyok az út, az igazság és az élet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →