Ima az egységesebb egyházi „nyilvános” tanításért

2014. július 24., csütörtök

Belső egyházi párbeszéd és vitakultúra kialakítása. Az Egyházi Jövőkép Bizottság szeptemberig minden héten egy-egy egyházunk életét érintő témában hívja imaközösségre a gyülekezeteket. A felhívások a bizottság zsinati előterjesztésében megfogalmazott huszonnyolc témakört követik.

„Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1 Pét 3,15)

Péter apostolnak a belső feszültségek és külső szorongatás közepette élő keresztyén közösséghez intézett szavai arra emlékeztetnek, hogy a Krisztusról való tanúságtételünk nem halott ismeretek, elvont értékek, konzervatív vagy liberális eszmék nyilvános képviseletét jelenti. Hanem számadást az élő kapcsolatról, arról a reménységről, amely az eljövendőn tájékozódik a jelenben. Az egyház közössége arra hivatott, hogy ezt az örök érvényű evangéliumot mindig konkrétan és egyöntetűen szólaltassa meg; a szószékről éppúgy, mint állásfoglalásaiban, felelős vezetőinek nyilatkozatában, minden megnyilvánulásában. Készen kell állnunk számot adni arról, amit mi is úgy kaptunk, hogy ezzel reménységünk mutasson irányt az embereknek szorongató életkérdéseikben. „Az egyház küldetése és feladata az, hogy Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetének és egy napon beteljesedő uralmának jele, előíze és közvetítője legyen. Teszi ezt az igehirdetés, a tanítás, a szeretetszolgálat és általában a hit megélésének felvállalása és következményei által az élet valamennyi területén" – áll az Egyházi Jövőkép Bizottság előterjesztésében. Nagy a kísértés arra, hogy – tanácstalanságból vagy éppen önféltésből – némák és tétlenek maradjunk ott, ahol az igazság mellett fel kellene emelni a szavunkat. Gyakorta pedig épp ott vagyunk hangosak és hirdetünk hamis evangéliumot, ahol hallgatni bölcsebb lett volna. Az utat a kettő között együtt kell megtalálnunk, gazdagságként megélve egyházunk közösségének sokszínű valóságát.

Imádkozzunk bölcsességért magunk és az egyházkormányzás felelősségét viselők számára, hogy a körülöttünk élők életkérdéseiben evangéliumi, hiteles, átgondolt, szeretetteli és Isten országának reménységét tükröző útmutatást adhassunk.
Imádkozzunk bátorságért, hogy lássuk és láttassuk a világot Isten országa ígéretének fényében, és ne kössünk olcsó kompromisszumot az igazságtalansággal, kirekesztéssel és gyűlölettel.
Imádkozzunk alázatért, hogy az Ige és Lélek vezetését befogadva, átlátható rendben közösen találjunk rá az evangélium aktuális útmutatására, kegyességi sokszínűségünket ajándékként megélve.

Egyházi Jövőkép Bizottság

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.