Tárjátok ki a szíveteket!

2014. július 11., péntek

A debreceni Egység-fesztivál után Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Magyar Református Világtalálkozó. Pénteken, július 10-én az erdélyi városban felavatták Kálvin János egészalakos szobrát, és ennek alkalmából istentiszteletet tartottak. Az alkalmon Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdette Isten Igéjét.

„Egy ilyen rendezvény megszervezésében nagyon sok mindenre oda kell figyelni, de a legfontosabb, ami minden összejövetelhez nélkülözhetetlen, amire az Ige is int: tárjátok ki a ti szíveiteket. Ha ez nem történik meg, akkor hiába a szervezés, a gondoskodás, mert elmarad a lényeg” – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv. A tiszántúli református püspök sepsiszentgyörgyi ünnepi prédikációjában örömét fejezte ki aziránt, hogy az elmúlt időben sokszor lehettek együtt a magyar reformátusok.

„A reformátor, akinek a mai naptól fogva szobor áll a Vártemplom előtt, azt fogalmazta meg, hogy szívedet, mint égő áldozatot neked ajánlom, Uram! De csak az a szív képes befogadni, amely ki is tud tárulni. Ez a legnagyobb élmény az összejövetelen“ – hangzott el. A püspök kifejtette, a magyar református világtalálkozónak az a nagy kérdése, hogy be tudjuk-e fogadni egymást a nagy szorosságok ideje után, most, hogy kitárhatjuk egymásnak szívünket.

Egy olyan világban, mondta, amely olyan sok mindent relativizál, plurális világ, globális világ, asszimiláló világ, szükség van arra a megállásra, amely sugárzik ebből a rendezvényből.

„Az ide felé úton szívszorító érzés volt látni a halott szász templomokat. De mi, az élő Isten élő templomai vagyunk, így bele kell férjen a kitárt szívünkbe a fájdalom, amikor kárpátaljai református testvéreinkre gondolunk. Hiszen a mi reformátorunknak nemcsak az isteni igazság volt fontos, hanem az emberi igazság is“ – jelentette ki Bölcskei Gusztáv.

Forrás: reformatus.ro/Berszán Réka, az eredeti híradás, képgalériával, innen érhető el

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.