A fesztiválról

A Magyar Református Egyház létrejöttének - a Kárpát-medencei református egység megerősítésének - ötéves évfordulóját ünnepeljük 2014. május 24-én Debrecenben.

A Kárpát-medencei református egyházak együttműködésének és szövetségének megerősítését közel tizenöt ezren ünnepelték 2009. május 22-én Debrecenben, a Nagytemplomban megtartott, a Magyar Református Egyház létrejöttét kimondó alkotmányozó zsinathoz kapcsolódó hálaadó ünnepen. 2014. május 24-én, az esemény ötéves évfordulóján aReformátus Egység Fesztivál ismét Debrecenben népesíti be a Nagytemplom és a református kollégium környékét, közös ünneplésre hívva Kárpát-medence több ezer református gyülekezetét, sok színes programmal bemutatva egyúttal az egyház sokrétű, az egész emberi életutat végigkísérő szolgálatát.

Célkitűzés

Az egész családnak tartalmas programokat nyújtó fesztivál célja az elmúlt években folyamatosan építkező egységünk megjelenítése, hozzájárulva összetartozásunk további megerősítéséhezmegszólítva – a helyszínből adódóan – egyúttal a rendezvénynek otthont adó várost is.

Téma

„Krisztus a jövő, együtt követjük őt!" – hangzott 2009-ben a hálaadó ünnep Kárpát-medencei egységünket kifejező hitvallása. Míg az alkotmányozó zsinat pillanataiban sokak várakozását a „jövő" szócska tükrözte, öt év elteltével most az „együtt"gondolatköre kaphat nagyobb hangsúlyt. A „Legyenek láthatóvá tetteid" (Zsolt 90,16) bibliai jelmondat jegyében megrendezendő fesztivál a magyar reformátusok idén megtartott hetedik világtalálkozójának egyik központi rendezvénye lesz.

 

Tervezett program 

 

Gyakorlati tudnivalók 

 

Programfüzet

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.