Református segítség a Fülöp-szigeteken

2013. november 11., hétfő

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvosokból és ápolókból álló csoportja a Fülöp-szigetekre utazott, hogy segítsen a november 9-i természeti katasztrófa túlélőinek. Gyógyszereket és adományokat visznek a rászorulóknak, valamint ideiglenes kórházat akarnak létesíteni a tájfun pusztította térségbe. A hétfős magyar csoport munkájáról naponta beszámoltunk.

November 25. – Az MRSZ tovább folytatja az adománygyűjtést, s tervezi a visszatérést a Fülöp-szigetekre. A szombati budapesti jótékonysági rendezvényen 742 ezer forint gyűlt össze a november eleji tájfun károsultjainak, s a Szeretetszolgálat számlájára továbbra is lehet adományozni. A református segélyszervezet a befolyt összegből a következő év elején orvosi eszközöket, kórházi felszerelést szeretne vinni Taclobanba. 

 

November 22. – A Szeretetszolgálat orvosokból és ápolókból álló hétfős csapata november 22-én hazatért a Fülöp-szigetekről. „Ami segítséget vittünk, az csak néhány csepp a tengerben, de ez azoknak, akiknek segítettünk, mindent jelentett" – mondta pénteken Osgyán Dániel, a Szeretetszolgálat munkatársa, a hazatérésük után szervezett sajtótájékoztatón

Hazatértek az MRSZ orvosai

„Nagyon-nagyon hálásak voltak az emberek, és nem csak azok, akik Tacloban városában voltak, de a manilai reptéren, a becsekkolásnál is külön odajöttek hozzánk emberek megköszönni, hogy elmentünk és segítettünk" – mesélt szívet melengető élményeikről az orvoscsoport vezetője, Dr. Sári Ferenc. 

Pénteken hivatalosan is ötezer fölé emelkedett a Haiyan tájfun halálos áldozatainak száma. A Fülöp-szigeteki belügyminiszter nyilatkozata szerint a helyzet kezd stabilizálódni, néhány bank, üzlet és benzinkút már kinyitott, valamint megtisztították a törmelékektől a régiót alkotó két fő sziget, Samar és Leyte közötti útvonalat, illetve ismét működik a taclobani repülőtér és kikötő. A teljesen helyreállítás azonban még sokáig eltarthat, sokan ugyanis mindenüket elveszítették, házukat a földdel tette egyenlővé a vihar. 

 

November 21.  – Tíz napos missziójuk végeztével a Szeretetszolgálat orvosai és ápolói hazautaznak. Az MRSZ önkéntesei ideiglenes kórházat állítottak fel és a tájfun többszáz túlélőjét látták el a Fülöp-szigeteken. Az orvoscsoport gépe reménység szerint pénteken délelőtt landol Budapesten.

 

November 20. – A Fülöp-szigeteki mentési munkálatok támogatására - Összefogva, Egyként címmel - november 23-án jótékonysági koncertet tartanak a budapesti Becketts ír bárban. A szombat esti eseményt a Magyarországon élő filippínók és más nemzetiségek képviselőinek kezdeményezésére a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével rendezik. Mindenkit várnak, aki közvetlenül támogatni kívánja a Szeretetszolgálat Fülöp-szigeteki misszióját. A felajánlásokat sürgős orvosi ellátás biztosítására fordítják a helyszínen.

Részletek a jótékonysági estről

 

November 19. – Az MRSZ orvosai Taclobanból egy jóval elhagyatottabb településre, Tanauanba mentek, ahol a kedden már közel kétszáz beteget láttak el. A szakemberek közben járványveszélyre figyelmeztetnek a Fülöp-szigetek katasztrófa-súlytotta területein.

A Taclobantól körülbelül húsz kilométerre található Tanauan településen nem működik kórház, és egyelőre a segélyszervezetek orvoscsoportjai sem nagyon jutottak el az ötvenezres városba, ahol minden ház súlyosan megrongálódott. A településen továbbra sincs áramellátás, tiszta víz, és élelem is alig akad.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja sátrakkal vonult a helyszínre, ahol egy ideiglenes kórházat állítottak fel. A keddi nap folyamán összesen 196 beteget láttak el, többnyire a felületi sérülések kezelésére, sebek kitisztítására és összevarrására, továbbá az akut betegek ellátására van szükség.

„Itt jóval nagyobb a káosz és rendezetlenebbek a körülmények, mint Taclobanban, ezért nagyon örültek nekünk az emberek, hogy vitaminnal, gyógyszerekkel és orvosi ellátással is tudunk segíteni" – mondta el Dr. Sári Ferenc, a református orvoscsoport vezetője.

A szakembereket komolyan aggasztja, hogy volt már tífuszgyanús betegük is, és sokan gondolják úgy, hogy a Haiyan-tájfun után egy még súlyosabb katasztrófa sújthatja a Fülöp-szigeteket: a járványok. Már megjelentek az akár halálos kimenetelű dengue-lázat terjesztő szúnyogok és a leptoszpirózist hordozó patkányok is.

A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja várhatóan pénteken érkezik vissza Magyarországra. A segítségre nagy szükség van, hiszen az ENSZ szerint 13 millió embert érint a tájfun okozta katasztrófa és 3 millióan váltak földönfutóvá.

Budapest. Itthon a Szeretetszolgálat a tájfun túlélőinek támogatására jótékonysági koncertet szervez. November 23-án a fővárosi Becketts Irish Barban fellép többek között Knoll Gabi, Erika Albero és a Suba Attila & SoulFool Band is.

 

November 18. – A Szeretetszolgálat orvoscsoportja fáradhatatlanul dolgozik a betegek ellátásán a Fülöp-szigeteket sújtó tájfun után, itthon pedig folytatják az adománygyűjtést, jótékonysági koncertet szerveznek.

Naponta több száz ember érkezik a magyarok által fenntartott taclobani ideiglenes kórházba, a legtöbb sérültet még nem látta orvos a katasztrófa óta. A kisgyermekes szülőknek tápszert és pelenkát is adnak ajándékba az MRSZ önkéntesei, akik a gyógyítás mellett az ellátottak közérzetének, hangulatának javítására is törekednek. 

A Szeretetszolgálat a későbbiekben is támogatja majd az általuk megnyitott kórházat, ezért az adománygyűjtést tovább folytatják. A katasztrófa túlélőinek megsegítésére jótékonysági koncertet szerveznek jövő szombaton, ennek részleteivel még később jelentkezünk.

 

November 16.Egyszerre 10-15 beteg ellátását tudják biztosítani abban a teljesen kifosztott kórházban, ahol az MRSZ orvos csoportja megkezdte munkáját. Egy meglőtt fiatal nő életét is megmentették.

Szombaton egy sürgős esethez riasztották a református orvosokat, egy eszméletlen, fiatal nőt vittek hozzájuk lőtt sebekkel. A kórházba szállított nő férje is megsérült, mindkettőjük állapotát stabilizálták, és megszervezték szállításukat egy olyan kórházba, ahol működik sebészet. Vélhetően az utcai zavargások során sérült meg a házaspár vagy egy eltévedt golyó sebesítette meg őket.

Osgyán Dániel, a Református Szeretetszolgálat Taclobanban tartózkodó munkatársa elmondta, hogy segítségnyújtásuk során a legmeghatóbb találkozás akkor érte őket, amikor egy fiatal lányt láttak el, aki elvesztette mindenét, mégis vidáman énekelt a saját maga és mások szórakoztatására. „A szörnyű nyomor közepette, megannyi tragédiát látva különleges élmény volt látni azt, hogy egy fiatal lány – ha csak néhány perc erejéig is, de – segít elfeledtetni a nyomorúságos körülményeket” – jegyezte meg a református küldöttség vezetője.

A teljesen kifosztott kórház épületében az egészségügyi ellátást pénteken kezdte meg a Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja. A segélyszervezet péntek este jelentette az ENSZ-nek, hogy milyen eszközökre és segítségre van szükség az érintett terület egészségügyi ellátásához. A kórházba időközben újabb nemzetközi csapatokat vezényeltek, így egyszerre már 10-15 beteg ellátását tudják biztosítani a kórházban.

 

November 15. – Már többszáz sérültet látott el a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja Taclobanban, köztük egy 16 napos csecsemő életét is megmentette. A hétfős magyar csapatot mindeközben egy új kórház indításával is megbízták.

Tegnap egy néhány nappal a tájfun előtt született csecsemőt lyukas szívvel vittek be abba a kórházba, ahol az MRSZ orvoscsoportja dolgozott. A magyar szakemberek a nehéz körülmények ellenére stabilizálni tudták a koraszülött kisbaba állapotát, és a még mindig kaotikus állapotok ellenére megszervezték Manilába szállítását. A koraszülött babát az amerikai haditengerészet egyik helikopterével szállították át Manilába, ahol már várta a mentő, hogy kórházba szállítsa. A kis beteget az egyik magyar orvos a fővárosi kórházig kísérte, hogy út közben is biztosítani tudja felügyeletét.

A nagyon beteg, gyenge csecsemőt és édesanyját katonai helikopteren vitték Manilába

Közben a Szeretetszolgálat orvoscsoportját felkérték, hogy egy teljesen, az asztaltól a gyógyszerekig mindentől kifosztott kórházban indítson orvosi ellátást péntektől annak érdekében, hogy még több helyen elláthassák a sérülteket. A szinte lehetetlen helyzetben csütörtök este a szakemberek saját felszereléseikkel rendezték be a kórházat.

„Az új kórház híre futótűzként terjed, folyamatosan legalább 150 ember áll sorba. Abból a kórházból is ide irányítanak át betegeket, ahol korábban dolgoztunk" – magyarázta Dr. Sári Ferenc, a református Szeretetszolgálat orvoscsoportjának vezetője. A magyar orvosokat komolyan aggasztja, hogy a legtöbben kiszáradással érkeznek hozzájuk. Emellett nagy szükség van tífusz elleni védőoltásokra is, melyeket a manilai egészségügyi minisztériumon keresztül igyekeznek beszerezni. Az új kórház beindításán túl Dr. Sári Ferencet arra is megkérték, hogy nyújtson segítséget az orvosi koordinációban. Így a magyarok a külföldi segélyszervezetek által indítani kívánt egészségügyi csapatok szervezett irányításánál is támogatást nyújtanak.

Taclobanban a tájfun óta nem sokat javult a helyzet, továbbra is rengeteg a sérült, nincs ivóvíz, élelem, és az emberek szálláshelyek híján folyamatosan ki vannak téve az időjárási viszontagságoknak, az esőnek és a szélnek. Mindezidáig 2357 ember halálát erősítették meg, ez a szám azonban gyorsan nőhet, amint elkezdik a romok eltakarítását. Egyelőre azonban a helyreállításhoz sem tudtak igazán hozzáfogni a hatóságok olyannyira, hogy még csak csütörtökön kezdték meg az elhunytak eltemetését: száz embert helyeztek tömegsírba Taclobanban. „Óriási szükség van a segítségre" – mondta el a helyszínen tartózkodó Osgyán Dániel, a Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója. A szeretetszolgálat ezért tovább folytatja az adománygyűjtést a fülöp-szigetekiek megsegítésére.

 

November 14. – Három-négy kilométeres sorok a segélyosztásnál, szeméttelepként kinéző város – többek között ezekről számolt be a Magyar Református Szeretetszolgálat Taclobanban tartózkodó hétfős orvoscsapata, akik munkába álltak a tájfun által leginkább sújtott településen.

„A kórház úgy néz ki, mint egy ötvenéves piaccsarnok" – mondta Osgyán Dániel a Magyar Református Szeretetszolgálat küldöttségének vezetője. Bár az áramellátás akadozik, a kórház kiemelt intézménynek számít, ezért folyamatosan dolgoznak azon, hogy az épület áramellátását minél zökkenőmentesebben tudják ellátni. A magyar orvoscsapat azonban saját generátort is vitt magával, így szükség esetén áramellátás hiányában is üzemeltetni tudják az orvosi eszközeiket.

Dr. Sári Ferenctől, az orvoscsoport vezetőjétől megtudtuk, hogy a csapat jelenleg a sürgősségi osztályon dolgozik, mindenkit ellátnak, de főként apró sérülésekkel, zúzódásokkal, szükséges műtétek elvégzésével fordulnak hozzájuk, illetve itt végzik a szülések levezetését is. A kórházban egy Cebu tartományból érkezett és egy amerikai csapat van még, velük együtt végzik a nagy számban érkező betegek ellátását.

Dr. Sári Ferenc, az MRSZ orvoscsoportjának vezetője két helyi nővérrel. A háttérben a kórház, amelynek sürgősségi osztályán látták el a hozzájuk érkező betegeket

„A város repülőtere olyan, mintha egy zombifilm forgatási helyszíne lenne, a település pedig úgy néz ki, mint egy nagy szeméttelep, a kórház környékén sem maradtak épségben épületek. Az utcákon három-négy kilométeres sor áll azoknál a pontoknál, ahol segélyt szoktak osztani. Tacloban teljesen kifosztott, de egyre nagyobb számban érkeznek katonák, akik a település nyugalmát biztosítják. Bár az egészségügyi ellátásra várakozók tömegével lepik el a környéket, mégsem jelentenek veszélyt az itt dolgozók számára" – mondta el a Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója.

 

November 13. – Az elsők között engedik be Taclobanba a Református Szeretetszolgálat orvosait. Magyar idő szerint 3.30-kor indult Manilából Tacloban városába az MRSZ orvoscsoportja. 

A református küldöttség már bepakolt egy katonai repülőgépbe, mely Manilából indul a katasztrófa sújtotta térségbe. Akkora szükség van segítségre az egészségügyi ellátásban, hogy a magyar orvosok a segélyszervezetek közül elsők között lépnek Leyte szigetére. Osgyán Dániel a Református Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója és dr. Sári Ferenc a szeretetszolgálat orvoscsoportjának vezetője magyar idő szerint hajnal kettőig egyeztetett a manilai egészségügyi helyettes államtitkárral és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helyi vezetőjével, illetve meghívták őket arra az első értekezletre - teljes, átfogó helyzetelemzésre -, melyet a regionális katasztrófavédelem Taclobanban tart.

A manilai egyeztetésen nem festettek vonzóbb képet a katasztrófa sújtotta területen uralkodó állapotokról: még nem állt helyre a kommunikációs infrastruktúra, nincs telefonhálózat, sem üzemanyag. Vészhelyzetet rendeltek el a térségben a fosztogatások és a fegyveres csoportok garázdálkodása miatt. A Református Szeretetszolgálat orvoscsoportjának külön fegyveres kíséretet ígértek, hogy biztonságok körülmények között utazhassanak és dolgozhassanak a fülöp-szigeteki településen. A többi segélyszervezet Cebuban várakozik, itt létrehoztak egy regisztrációs állomást, de még nem kezdik meg a csoportok beengedését, mert Taclobanban még nem állt fel a csapatokat fogadó bázis.

 

November 12. – Hétfőn délután elindult Budapestről a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) orvoscsoportja a Haiyan tájfun által sújtott Fülöp-szigetekre. A misszió az orvosi szaktudás mellett 30 000 dollárnyi adománnyal is hozzájárul a bajbajutottak megsegítéséhez és a helyreállításhoz.

Helyi idő szerint kedden délután egy óra körül érkezik meg Manilába a Magyar Református Szeretetszolgálat hétfős küldöttsége, akik az ENSZ-koordinátor segítségével találják meg azt a helyet, ahol a segítségükre a legnagyobb szükség van. Az már biztos, hogy a természeti katasztrófa által leginkább sújtott Taclobanba mennek, ahol a tájfun során a tengervíz percek alatt emelkedett meg és söpört el mindent több mint egy emelet magasságban. A legfrissebb hírek szerint csak ebben a városban több mint tízezer áldozata van a Haiyannak.

A csapat egy hatfős egészségügyi személyzetből áll, melynek négy orvos és két ápoló a tagja, továbbá logisztikusként és szervezőként velük tart a Református Szeretetszolgálat egyik munkatársa is. A már korábban felajánlott 15 000 dollár (3,3 millió forint) értékű orvosi eszközökön és gyógyszereken túl a Szeretetszolgálat további 15 000 dollár értékű segélyszállítmányt biztosít, melyet a kinti helyzet megismerését követően, az igényeknek megfelelően állítanak össze.

 

November 11. – A Magyarországi Református Egyház (MRE) felvette a kapcsolatot a Fülöp-szigetek református egyházaival, a segítségnyújtás mikéntjéről is egyeztettek. Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke szolidaritásáról és támogatásáról biztosította Fülöp-szigeteken élő reformátusokat.

Az MRE koreai, tajvani és amerikai testvéregyházai valamint partnerszervezetei segítségével közvetlenül is kapcsolatba lépett a tájfun sújtotta Fülöp-szigeten élő református közösségekkel. A partneri hálónak, illetve a Református Egyházak Világközösségének két tagegyháza is köszönettel fogadta a szolidaritás kifejezését és segítségnyújtás kifejezését.

Egyházunk kapcsolatba lépett a Fülpöp-szigeteki Krisztus Egyesült Egyháza (UCCP) és a Keresztyén Református Egyház főtitkáraival és a katasztrófahelyzetek koordinálásáért felelős munkatársaival is, ami a szolidaritás kifejezése mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat helyszínen tartózkodó hétfős küldöttségének is segítséget jelenthet szolgálatukban, a segélyek célba juttatásában és a későbbi helyreállítási munkálatokban. A nemzetközi testvéri kapcsolatoknak köszönhetően közvetlenül a helyszínről kapunk rendszeres híradást a helyzet alakulásáról.

Az Európai Unió segítséget nyújt a mentés koordinálásában, s Magyarország is felajánlotta segítségét a Fülöp-szigeteki kormánynak. Az Ökumenikus Segélyszervezet telefonos gyűjtésbe kezdett, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat egy-egy csapatal utazott a Fülöp-szigetekre.

 Az MRSZ csapata a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren

 

November 10. – Nyolcfős orvoscsoporttal és 15 000 dollár értékű egészségügyi felszereléssel és adománnyal indul útnak hétfőn reggel a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ). 

A többezer halálos áldozatot követelő Haiyan tájfun miatt a Fülöp-szigetek kormánya hivatalosan is nemzetközi segítséget kért a helyezet megoldásához. A Református Szeretetszolgálat a kezdetektől figyelemmel kíséri a történéseket, szombaton készenlétbe helyezték a nemzetközi bevetésekre szakosodott orvos csoportot, valamint az ENSZ felé is jelentették segítségnyújtási kapacitásukat.

A Magyar Református Szeretetszolgálat nyolcfős küldöttsége a legnagyobb kárt szenvedett Teyle sziget Tacloban városában fog segítséget nyújtani. A csoport teljesen önellátó, kórházi sátorral is rendelkezik a gyógyítást egyből az érkezés után megkezdik. A Református Egyház adományaként nem csak orvosi szaktudásokat viszik a katasztrófa sújtotta területre, de orvosi felszerelést, fogyóeszközöket, kötszert, gyógyszert, infúziót, fájdalomcsillapítót és az ellátáshoz szükséges eszközöket is magukkal szállítják hétfőn. A misszió másodlagos célja, hogy felmérjék a helyreállítás során adódó igényeket és lehetőségeket.


November 9. – Hatalmas tájfun söpört végig pénteken a Fülöp-szigetek középső részén, több ezer halálos áldozatot, több tízezer romba dőlt épületet és káoszt hagyva maga után. 

Péntek reggel 4 óra 40 perckor, miután hivatalosan belépett a Fülöp-szigeteki térségbe a Yolanda nevezetű tájfun (nemzetközi nevén a Haiyan) elsőnek Guiuan városára csapott le Kelet Samarban. A mintegy 235 km/órás hosszantartó viharos széllel és 275 km/órás széllökéseivel a Haiyant a térség eddigi legerősebb trópusi ciklonjának tartják.

A helyi kormányzati időjárási iroda 58 érintett területet említett, többnyire a Visaya régióban, a viharvonal mentén. A vihar 21 területen volt négyes fokozatú így Észak- és Kelet-Samar, Dél Leyte, Biliran, Észak-Cebu, Capiz, Aklan, Antiqueo, és Iloilo körzetekben. A hármas fokozatot 13 területről jelentettek. A Bohol-szigeteket ráadásul nemrég sújtotta egy 7.2-es erősségű földrengés, ami miatt négyszázezer ember hagyta el lakhelyét és több mint kétszázan vesztették életüket. Manilában kettes fokozatot ért el a skálán a tájfun erőssége.

Drámai utcakép

Tacloban városa szenvedte el a trópusi vihar legnagyobb széllökéseit. A legfőbb tévécsatorna totális pusztulásban mutatta a várost. Számos épület összedőlt, az utcák roncsokkal és halott emberekkel vannak tele. A képek tanúsága szerint Taclobanban a repülőtér teljesen romokban hever, csak a kifutópálya maradt épségben. A Tacobanba tartó járatokat törölték, területén csak katonai és mentőhelikopterek szállhatnak le. A helyi kormányzati szervek sem működnek a városban és más területeken a kaotikus állapotok miatt. Sok ember éhezik, sokan közülük a helyi üzleteket és az élelmiszer-áruházakat fosztogatják, étel és ruházat reményében. A helyi egyházi kórház leállította működését, mivel rengeteg orvosi felszerelése és berendezése megsérült és még a gyógyszerkészleteit is kifosztották.

A kormány sürgős lépést tervez az emberek alapvető igényeinek kiszolgálására, segélycsomagokat – ételt, ivóvizet és gyógyszereket szervez. Leyte tartományban csaknem negyvenezer lakót telepítettek ki a földcsuszamlás, a vihar és az áradás miatt. Csaknem egymillióra becsülik a veszélyeztetett emberek számát, a kormányzat mellett humanitárius szervezetek és egyházak is részt vesz a mentésben. A

A Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést indított a tájfun által sújtott terület megsegítésére, és várják az adományokat a 13600-as telefonszám 66-os kódjának hívásával (250 Ft/hívás), a 10702019-85008898-51100005 számlaszámon keresztül a „TÁJFUN" megjegyzéssel, valamint a Szeretetszolgálat oldalán online adományozásra is lehetőség van.

 

A szupertájfun túlélőinek támogatására jótékonysági koncertet szervez a Református Szeretetszolgálat, melyet november 23-án tartanak.

jobbadni.hu, Külügyi Iroda, MTI, reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió