„Mi vagyunk a margók”

2013. november 08., péntek

„Pakisztánban, mi keresztyének vagyunk a margók" – mondta Samuel Azariah, a Pakisztáni Egyház moderátora, reflektálva arra a nyomásra, amellyel a pakisztáni keresztyén közösségnek szembe kell néznie.

A vallásközi találkozások színhelyéül szolgáló Inn-SPIRE-ban a moderátor arról beszélt, hogy a Pesavar városában lévő Mindenszentek Templomát ért legutóbbi támadás alkalmával több, mint 80 embert öltek meg és 100-at megsebesítettek. Ezzel kapcsolatban kiemelte a béketeremtésért folytatott vallásközi párbeszéd fontos feladatát.

„Pakisztán függetlenedésekor a vezető álma nem egy muzulmán vallású állam megteremtése volt, hanem egy olyan országé, ahol muzulmánok élnek – mondta Azariah. „A muszlimok és a keresztyének történelmi idők óta együtt élnek. Ez nem egy új jelenség. Időnként viszályban éltünk egymással, máskor pedig békében. Időnként szemben álltunk egymással, máskor pedig megbíztunk egymásban."

Pakisztánban a népesség 95- 98 százaléka iszlám vallásgyakoroló. Ali Mohammad Helmi, az Iszlám Kultúra és Kapcsolatok Szervezetének és az Iráni Vallásközi Párbeszéd Központjának képviseletében fejezte ki Pakisztán iránti együttérzését, és hozzátette, hogy ő és kollégái készen állnak együttműködni a párbeszédben. „A legfelsőbb szinteken kellene egy komolyabb döntést hozni. Készek vagyunk együttműködni bármely, a muszlimok és a keresztyének közötti párbeszédben" – mondta Azariah. Hitüknek sajátos értelmezést adnak, mely semmiképp sem segíti a pakisztáni vagy saját helyzetüket, és nem tesz jót az iszlámról alkotott képnek sem – mondta.

„Ma a tálibok a hatalomért harcolnak. Ők hatalmat akarnak és kezükbe akarják az irányítást. Uralkodni akarnak Pakisztánban és Afganisztánban. A hatalomért folytatott küzdelmükben az egyetlen lehetőségük az ártatlan emberek megtámadása. Most a vallás szintjére léptek. Ez pedig először történt meg a pakisztáni keresztyénség történetében. Igen, éltünk már meg támadásokat templomaink és egyházi intézményeink ellen, de soha nem halt meg annyi ember egy támadásban, mint a pesavariban." Azariah elmonta, hogy 10 éve beszélhetünk vallásközi párbeszéd megvalósulásáról, melynek ez idáig semmilyen kézzelfogható eredményét nem látjuk: „Nagyon sok minden hangzik el a konferencia-teremben, de mi a helyzet azok megvalósítással?" Azt is hozzátette, hogy Pakisztánban egy másfajta dialógusra van szükség: „Az emberi jogokon alapuló közösségünkre kell tekintenünk. Ennek kell lennie a párbeszéd következő lépésének."

Azariah sürgette a pártfogást nemcsak Pakisztánban, hanem mindazon az iszlám országokban is, ahol a keresztyének kisebbségben élnek. „Járjatok közben kormányaitoknál, a világ valamennyi országában – nemcsak Nyugaton, mindinkább a Közel- Keleten, Afrikában és Ázsiában – így teremtve meg a lehetőségét annak, hogy a kisebbségek jogainak érdekében hatást gyakoroljanak a pakisztáni kormányra.

Külügyi Iroda
Fordította: Borbásová Orsolya
Forrás: WCC2013.info

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.