Szoboravatás: beadvány az illetékes esperesnek

2013. november 06., szerda

„Kérem az esperes urat, vizsgálja meg, hogy az esemény jellege nem sértette-e meg az MRE Zsinata Zs-41/1998-as határozatát" – áll abban a beadványban, amelyet a 2013. november 3-án a Budapest-Szabadság téri gyülekezetben történt Horthy-szobor avatás kapcsán juttattunk el a Budapest-Északi egyházmegye esperesének.

A vasárnapi Szabadsági téri, istentisztelettel egybekötött Szabadság téri Horthy-szobor avatásról szóló tudósításunkban leírtuk, az esemény jellege felveti, hogy a Hazatérés Templomában a Jobbik pártrendezvénye zajlott, ami azt jelentené, hogy megsértették az MRE Zsinata 1998-as határozatát. A Zs-41/1998-as határozat értelmében református templomban nem „folytatható olyan tevékenység, amely nem egyeztethető össze az egyház erkölcsi elveivel és tanításával, párt, politikai mozgalom vagy az egyház hitvallásával és tanításával össze nem egyeztethető alapszabályú társadalmi szervezet céljait szolgálja."

A beadvány arra kéri a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperesét, hogy vizsgálja meg, hogy az esemény jellege megsértette-e a Zsinat hivatkozott határozatát.

A cikk mellékleteként elérhető a beadvány, illetve annak mellékletei.

A Jobbik, illetve a Budapest-Szabadság téri gyülekezet kedden kijelentette, a szoboravatás az egyházközség rendezvénye volt. A beadványt megelőzően Szabó István dunamelléki püspök az egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kérte fel Hegedűs Loránt magatartását illetően.

Csepregi Botond

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.