Szeretethíd Ashával, a kiselefánttal

2013. május 24., péntek

Idén 16 ezer jelentkező regisztrált a Szeretethídra, hogy május utolsó hétvégéjén a közösségekért tevékenykedjen. Az MRE Szeretetszolgálati Iroda munkatársai a budapesti állatkertben mutattak példát önkéntességből.

„Hát azt nem is gondoltuk, hogy végig pont Ashát nézhetjük" – mesélte örömmel Nóri, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának egyik munkatársa. Az Iroda önkéntesei a Fővárosi Állat- és Növénykertben munkálkodtak május 24-én délelőtt, és mivel a Nagysziklán segédkeztek, kilátásuk a közelben lévő, három hónapos kiselefánt kifutójára esett. A belsejében kiállító- moziteremmel és interaktív tudományos játszóházzal nemrég megnyitott Nagyszikla alsó része pedig többek között a galléros pávián és a sörényes juh otthona.

„Az önkéntesek feladata a Nagysziklán a látogatók által használt utak fakorlátainak lefestése volt. A Szeretetszolgálati Irodától 14 munkatárs vett részt az állatkerti programon" – mondta el Gilicze Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivője. A tarka Szeretethíd-pólós csapat lelkesen festette a korlátokat, tetszett nekik a feladat. Néhány óra alatt be is tudták fejezni a munkát. „A korlátfestés azért jó ötlet, mert azonnal láthatjuk, hogy a munka hasznos, hogy van eredménye" – mondta Laci, az egyik önkéntes.

„Noha állatkerti önkéntesek rendszeresen dolgoznak a területen, évente csak néhányszor fordul elő olyan alkalom, mint a mai, hogy egy iroda, egy cég dolgozói tevékenykedjenek nálunk" – mondta Tolnai László, az Állatkert üzemeltetési vezetője. Talán ezért is kellett külön elmagyarázni a kert portásának, hogy mit is jelent az önkéntes munka, mi történik ilyenkor. „Lehet, hogy egyszer én is elmegyek a Szeretethídra" – e szavakkal zárta le a beszélgetést.

Idén 16 ezer jelentkező regisztrált a Szeretethídra. A minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett megrendezésre kerülő több száz önkéntes programon határon innen és túl, fiatalok és idősebbek kisebb-nagyobb csoportjai munkálkodnak ezen a hétvégén a közösségek segítéséért.

A Szeretethíd további programjairól a szeretethid.jobbadni.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

reformatus.hu
Fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.