Az MRE a Kirchentagon – külföldi szemmel

2013. május 10., péntek

A Magyarországi Református Egyház standjánál több alkalommal került sor beszélgetésre Bölcskei Gusztávval, a Zsinat lelkészi elnökével. A középpontban az egyház és a politika mai viszonya, illetve a magyarországi antiszemitizmus állt, ezzel kapcsolatban válaszolt a püspök a feltett kérdésekre, nem kerülve ki a kényes témákat sem.

Elsőként a magyarországi politikai helyzet került terítékre, e témában Jörg Schmidt főtitkár kérdezte Bölcsei Gusztávot. A püspök úr véleménye szerint a jobboldali radikalizálódásért Magyarországon az előző kormány katasztrofális gazdaságpolitikája tehető felelőssé, akik intézkedéseikkel megingatták a rendszerváltás óta stabil szociális helyzetet. A jelenlegi, jobboldali kormánynak kétharmados többségével lehetősége nyílt több olyan reformot bevezetni, melyekre eddig közös megegyezés híján nem volt mód. Nem látja veszélyben továbbá a sokat vitatott szólás-és sajtószabadságot sem, hiszen, mint elmondta: „Minden vélemény, a radikálisakat is beleértve naponta látható az újságokban és az interneten is."

Elismerte mindemellett, hogy a kormány valóban határozottan cselekszik. Követett el hibákat is, és nem hagyott időt a tárgyalásokra.  Kritikusan szemlélte a nemzeti érdekek agresszív képviseletét Európával szemben. Erre magyarázattal szolgál azonban, hogy hazánkban évekig nem volt megfelelő érdekképviselet, ami nagyban rontotta az ország helyzetét.

A magyarországi egyre hangsúlyosabb rasszizmus és antiszemitizmus kérdésében a püspök úr felhívta a figyelmet az információk szelektálásának fontosságára. Ugyanis mind a református egyház, mind a kormány fellép a jobboldali radikális és zsidóellenes megmozdulások ellen. Ezt aktuális példákkal is alátámasztotta. Az egyórás beszélgetést Jörg Schmidt azzal fejezte be, hogy továbbra is fenn kell tartani a nyitott, egyenrangú párbeszédet. „A kérdés az kell legyen, mit tudunk közösen tenni az antiszemitizmus és a jobboldali radikális megmozdulások ellen."

A második beszélgetés során Enno Haaks, a Gustav Adolf Szervezet főtitkára kérdezte Bölcskei Gusztávot. Itt a hangsúly a magyarországi antiszemitizmuson és fasizmuson volt, de felmerültek a politikával kapcsolatos témakörök is. „Az a benyomásom, hogy a Magyarországról közölt hírek a német médiában nem elég differenciáltak", fejezte ki a Zsinat lelkészi elnöke. „A népesség nagy része ugyanis nem úgy gondolkodik az eseményekről, mint ahogy az a tudósításokból kitűnhet. Mi, mint a református egyház képviselői azon fáradozunk, hogy szót emeljünk az ilyen téves elképzelések ellen."

Szóba került az azóta Budapesten megrendezésre került Zsidó Világkongresszus is, amely szintén a növekvő antiszemitizmus elleni jelzés. Az országban helyenként igen felerősödő zsidóellenes hangulat vezetett ahhoz, hogy a Zsidó Világkongresszus Budapestet választotta a 2013-as évi gyűlés helyszínének, ezzel is kifejezve szolidaritásukat a magyarországi zsidók iránt.

Bölcskei Gusztáv rámutatott arra, hogy a magyar társadalom még 20 évvel a rendszerváltás után is egy átmeneti időszakot él meg. „Orbán Viktor pártjának kétharmados többsége a tiltakozás egyik kifejezése volt", véli a püspök úr. „A nép jogosan volt elégedetlen a politikai helyzettel. Sajnos a szélsőjobboldaliak is bekerültek a parlamentbe. De nem tartom helyénvalónak rögtön az egész társadalmat azonosítani ezzel."

A kormány hatalomra jutásakor Bölcskei Gusztáv előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy egy ekkora többség nagy felelősséggel jár, amelyet csak alázattal lehet vállalni. „Ezt ma még egyszer ugyanígy mondanám, és kihangsúlyoznám ennek fontosságát", mondta. „És annak, hogy mi, az egyházak segítsük a kormányt a demokrácia elősegítésében, illetve szót emeljünk az antiszemitizmus és más radikális nézetek ellen!"

A beszélgetések során kiderült, mennyire fontos felhívni a határainkon túl élő emberek figyelmét a valódi magyarországi helyzetre, és tisztázni a téves információkat. A média ugyanis sokszor megtévesztő, az onnan érkező információkat pedig kritikus szemmel kell nézni.

Fordította: Bakó Zsuzsanna
Forrás: Glauben-verbindet.blogspot.de, Reformiert-info.de
Fotó: Amy Lester

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.