Közlemény

2013. április 24., szerda

Az MRE Kommunikációs Szolgálata közleménye a szerdai zsinati ülésén elhangzott elnöki megnyitóról szóló sajtóhírekről.

Az MRE Zsinata szerdán kezdődött kétnapos tavaszi ülése elején elhangzott lelkészi elnöki megnyitóban Dr. Bölcskei Gusztáv püspök kitért az egyházi törvény módosításával kapcsolatban a zsinati üléssel egy időben tartott egyeztetésre. Az ezzel kapcsolatban a püspök által elmondottakat, az MTI – időközben javított – tudósítása nyomán, több médium erősen túlzó címmel hozta. Fenntartva a törvénnyel kapcsolatban a megelőző egyeztetéseken és írásban is elmondott illetve átadott kritikai észrevételeinket és módosító javaslatainkat, etikátlannak és súlyosan félrevezetőnek tartjuk, hogy egyes sajtótermékek a tárgyszerű tudósítás helyett az elmondottak sajátos értelmezését adják a hírhez adott címben. Kijelentjük, hogy az MRE sem nem „fordult a kormány ellen", sem nem „bojkottálja a tanácskozást". Megértve a különböző médiumok között az olvasókért folytatott küzdelem nyomását, kérjük, hogy felelőtlen megfogalmazásaikkal ne vezessék félre a közvéleményt és ne keltsenek feszültséget.

MRE Kommunikációs Szolgálata

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.