Autós böjt

2013. február 11., hétfő

Sokat jár autóval, de szívén viseli a Föld sorsát? Németországban egyházak és állami, illetve civil szervezetek azért kampányolnak, hogy a böjti időszakban hagyjuk otthon az autónkat.

Immár 15. éve zajlik Németországban az autós böjt, idén február 25. és március 24. között rendezik meg. „Egyre többen vesszük észre, hogy nem fogyaszthatunk, vásárolhatunk olyan mértéktelenül, mint ahogy azt eddig tettük. Mindenki tehet a Földért valamit, még ha csak annyit is, hogy néha nem ül autóba" – vallják a szervezők. „A kampány a keresztyén egyházak összefogásának szimbóluma, a keresztyén és világi szervezetek együttműködésének jelképe" – mondja Werner Göpfert-Divivier, a projektet elemző iSPO piackutató intézet munkatársa.

A szervezők többek között a Rajnai Egyház, az aacheni katolikus egyházkerület, a luxemburgi katolikus egyházkerület, mellettük tartományi kormányok, zöld szervezetek (például a Greenpeace) és kerékpáros klubok támogatják az akciót, amelyben eddig 20 ezren vettek részt.

A megmozdulás lényege, hogy a böjt időszakában, azaz hamvazószerda és húsvét között a böjtölők autójuk helyett tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog közlekedjenek. Ha pedig nincs módjuk letenni a kocsit, akkor tudatosabban használják – például többen járjanak egy autóval.

Alternatív böjt

„Az autós böjttel sikerült a böjt spiritualitásához hozzátenni, kitágítani a fogalmat és összekötni társadalmi céllal, hogy emlékeztessük az embereket a teremtett világra" – véli Gundo Lames, a trieri Célok és Haladás katolikus szervezet vezetője.

A kampány hosszútávon megváltoztatja a résztvevők közlekedési szokásait – derült ki a frissen készített felmérésből, melyet a saarbrückeni iSPO kutatóintézet készített. Az online és telefonon készített vizsgálatban 2700-an vettek részt, 50 százalékuk azt nyilatkozta, hogy az akció után többször vette igénybe a tömegközlekedést, négy százalékuk teljesen kiszállt az autójából.

Az idei kampány résztvevőit ajándékok is várják: vonatjegyet, sőt kerékpárt is lehet nyerni.

reformatus.hu
Forrás: www.autofasten.de

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.