Történelmi pillanat

2012. november 16., péntek

Része lett egyházunknak a koreai gyülekezet, készül a Jövőkép-bizottság cselekvési terve. Az MRE Zsinata november 15-én elfogadta a Heidelbergi Káté új fordítású szövegét, hozzájárult a Kárpát-medencei közös Zsinat összehívásához valamint foglalkozott a lelkészek válásával is az ülésszak második napján.

Arjan Plaisier, a Holland Protestáns Egyház főtitkárának angol nyelvű áhítatával kezdődött meg a Zsinat csütörtöki ülése. „Csak a bizalom képes legyőzni a rettegést, az istentiszteletünk ennek a bizalomnak a gyakorlása" – mondta a holland lelkész, aki az egyház szerepéről beszélt a bizonytalan társadalmi-gazdasági helyzetben. „Az egyház arra hivatott, hogy jellé tegye Krisztus örömhírét a világ nyílt terein."

Protestáns józanság

„Ne felejtsük el, mindannyian tartozunk Istennek, de ő elengedte adósságunkat" – mondta Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitójában. A püspök beszélt a GEKE firenzei nagygyűlésén elfogadott, protestáns felelősségvállalásra felszólító nyilatkozatról, mely arra buzdít, hogy a válsággal szembe nézve is tudjunk „szabadok lenni a jövőre". Ha az egyház képes imádságban hordozni a társadalmat, annak vezetőit, akkor szabadul fel, véli Bölcskei Gusztáv. Mint mondta, a válság legyőzéséhez a demokratikus folyamatok erősítésére van szükség.

A Zsinat lelkészi elnöke köszöntötte az ülésen részt vevő tizenegy külföldi vendéget, s megemlékezett a II. vatikáni zsinatról is. Az ötven éve összehívott katolikus tanácskozás arra kereste a választ, „hogyan lehet a régit és az újat összeilleszteni"? „Azt gondolom, ez a kérdés számunkra is" – utalt a püspök a református egyház megújulási törekvéseire.

Ünnepelt a Zsinat

Bölcskei Gusztáv megemlékezett a száz éve született Jakab Miklósról, aki életét a vak- és siketmissziónak szentelte. A Zsinat ünnepélyesen búcsúzott Soós Lászlótól, aki harminchárom éven át vezette a Zsinat jegyzőkönyveit. A nyolcvannyolc éves lelkipásztor, gyorsíró betegsége miatt kérte felmentését szolgálata alól. Délelőtt néhány szó erejéig megemlékeztek a szintén száz éve született Soós Gézáról. A jubileumra egy könyv is megjelent, mely a lelkipásztor válogatott prédikációit tartalmazza. Csütörtök délután Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója mutatta be a húsz éve újraalakult kórház történetét.

A Zsinat befogadta egyházunkba a Budapesten működő Koreai Presbiteriánus Gyülekezetet, így a koreai közösség az MRE különleges státusszal rendelkező, terület nélküli egyházközsége lett, hasonlóan a budapesti német ajkú református gyülekezethez és a skót misszióhoz. A döntéshez egy ponton módosítani kellett egyházunk alkotmányát, s a testület azon a véleményen volt, hogy „ebben a történelmi pillanatban" nincs szükség több olvasatra a változtatáshoz. A koreai gyülekezet lelkésze, Jeong Chae Hwa magyarul köszönte meg, hogy befogadta őket a Magyarországi Református Egyház. Ugyanezt ismételte meg az ülésen jelenlévő Won Koo Hur, a Koreai Presbiteriánus Egyház vezetője is.

Külföldi testvérek, egyházi jövőkép

Minden eddiginél több, tizenegy testvéregyházunk (többek között a francia, holland, rajnai, vesztfáliai, litván, amerikai, koreai, dél-afrikai) képviselteti magát Zsinatunkon. Jelenlétük kifejezi, hogy az MRE része Krisztus egyetemes egyházának, s nyitott testvéreink tapasztalatára. A külföldi vendégek részt vettek a csütörtöki ülésen, s többször szerepet is kaptak.

„Nem lehet úgy reformátusnak lenni a világban, hogy az ember ne tudja, mi a szerepetek, nektek, az egyik legrégebbi református egyháznak a világon" – mondta köszöntőjében Duncan Hanson amerikai lelkész. Joel Ruml, a Cseh Testvérek moderátora arról beszélt, hogy az egyházreform Európa-szerte aktuális. „Kritikus pillanatok jöttek el, és megígérem, hogy partnerek leszünk ebben a folyamatban" – mondta.

Az Egyházi Jövőkép Bizottság munkájához kapcsolódva Thomas Wipf tartott előadást az Európában zajló protestáns egyházreformok tapasztalatairól. „Alapkérdés, hogy hogyan állunk hozzá egyházunk megújításához: Bizonytalanok vagyunk? Való igaz, nehéz változtatnunk, hiszen a változás mindig bizonytalanságot jelent, de nem kell megijednünk, mert nem vagyunk egyedül" – mondta, s a nemzetközi párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. A GEKE elnöke beszélt arról is, hogy egyre több az olyan ember, aki nem kötődik az egyházhoz, az ő megszólításuk kihívást jelent az Krisztus népe számára.

Harmathy András, az Egyházi Jövőkép Bizottság elnöke beszámolt a bizottság munkájáról. Elmondta, hogy 2013. február 1-ig jelentést készítenének a jövőre vonatkozó vízióról a gyülekezetek bevonásával. A bizottság 2013 júniusáig cselekvési tervet állít össze, amit az őszi zsinaton mutatna be.

Simonfi Sándor arra buzdította a bizottságot, ne féljenek azt mondani egy kérdésre, hogy „nincs arra válasz". Szabó István dunamelléki püspök hangsúlyozta – utalva Ravasz László püspök egykori mondására – hogy az egyház növekedése „kifelé és felfelé" lenne üdvözlendő, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentésben megfogalmazott krízisek között az „Isten és ember közötti örök krízis" problémakörét is érdemes lenne hozzátoldani. Bertalan János tiszántúli világi tag kiegészítést javasolt a feladattervezet kapcsán, és egyfajta Bölcsek Tanácsának felállítását szorgalmazta.

Égető kérdéseink

Ezzel a címmel sorozatot indít a Zsinat, első alkalommal a lelkészek válásával foglalkozott a testület. A vitát Szarka Miklós lelkész, pár- és családterapeuta előadása vezette fel, aki szomorúan állapította meg, hogy a lelkipásztorokat képzésükben nem készítik fel ilyen esetekre, illetve azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy ilyen helyzetben segítők álljanak mellettük. Szerinte a lelki krízis korai szakaszában bekövetkező szankcionálás tévútra vezethetne, mivel minden krízisben előfordulhat a visszakozás, visszafordulás. A szankcionálás akkor lenne javasolt, ha a párkapcsolati válság kigyűrűzne a gyülekezetre.

Szabó István hozzászólásában kiemelte, hogy a beterjesztett módosítási javaslat a lelkipásztor érdekében megelőző szándékú. „Emberiesnek és keresztyéninek kell lenni, ugyanakkor közösségek vezetőiről van szó" – e szavakkal fordult a dunamelléki püspök a Zsinathoz. A testület arról határozott, hogy a lelkészt már akkor fel kell függeszteni szolgálatából – és el kell indítani vele szemben a fegyelmi eljárást –, ha az egyházi bíróság elnöksége tudomást szerez a lelkész válóperének megindításáról. Vagyis ezután nem kell megvárni a bírósági ítéletet. A döntést hosszas vita előzte meg, melyben felmerült a megelőzés, a házassággondozás fontossága is.

Közös Zsinat jövőre

A Zsinat megerősítette a Generális Konvent (GK) júniusi szombathelyi határozatait, jóváhagyta a Heidelbergi Káté új fordítású szövegét, s hozzájárult a jövő évi közös Zsinat összehívásához, meg is szavazta egyházunk küldötteit. A Magyar Református Egyház Zsinatát Debrecenben tartják 2013 májusában, s kiemelt témája a Heidelbergi Káté megerősítése közös hitvallásként.

Emellett az MRE Zsinata jóváhagyta a GK két további határozatát is. Június 4. is jeles nap a Magyar Református Egyházban, ennek kapcsán a Generális Konvent kéri a magyar református gyülekezeteket, hogy a presbitériumok döntése alapján mindkét napon harangozzanak. Valamint a Szombathelyen arról is döntöttek, hogy készüljön egy, a katechézis szempontjait figyelembe vevő Református Káté.

Kerettanterv, református A-Z

A Zsinat elfogadta a hit- és erkölcstan tantárgyi kerettantervének szabályrendeletét, mely az állami szabályozásoknak is megfelel és lelkészek, oktatási szakemberek vélemények alapján készült el.

A nap végén a Zsinat döntött egy átfogó egyházszociológiai kutatásról, mely jövőre indulna el, s a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervizori Intézetnek a Református Missziói Intézetbe (RMK) integrálásáról is.

A Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője beszámolt a jövő évi Csillagpontról, végül a testület jóváhagyta, hogy az Elnökségi Tanács felügyeletével készüljön el egy kérdés-feleletsor, mely egyfajta lexikonként szolgálhat, összegyűjti a legfontosabb tudnivalókat egyházunkról, s református válaszokat ad az internetezők kérdéseire.

Ha a részletekre is kíváncsi, olvasson bele a csütörtöki nap szöveges közvetítésébe!

reformatus.hu, képek: Sereg Krisztián

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Ez 23,1–21

„Láttam, hogy tisztátalan lett; egyformák ők mind a ketten” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink