Merre tovább, kántorképzés?

2012. október 10., szerda

A magyarországi felsőfokú kántorképzésnek otthont adó Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Tanítóképző Főiskolai Karán, Nagykőrösön rendezett konferenciát október 5-én a kántorképzés jövőjéről a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának Himnológiai és Egyházzenei szekciója.

A mind közéleti, mind tudományos tekintetben igen aktuális témákat feszegető tanácskozás jelentős érdeklődés mellett zajlott: a testvéri egyházak zenei képzésben érintett munkatársai közül többen is helyet foglaltak a közönség soraiban. A konferencia mottójául választott kérdés: „Merre tovább, kántorképzés?" megválaszolásában, a körülötte zajló vitában a megjelentek nagy lelkesedéssel vettek részt, a közösen eltöltött idő körülbelül felét az előadásokhoz tartozó fórumbeszélgetések töltötték ki.

A konferencia kezdetén Balla Péternek, az egyetem rektorának igei köszöntője után a Kar újonnan kinevezett dékánja, Szenczi Árpád is üdvözölte a megjelenteket, majd Tőkés László és Huszár Pál üdvözletét tolmácsolta. Ezt követően a levezető elnök szerepét vállaló Dávid István vette át a szót – aki Berkesi Sándor és Kálmán Attila üdvözlő sorait ismertette. Megnyitó beszédében felhívta a figyelmet az immár tízéves Tézisek a magyar református egyházzenéről című dokumentumra, amelynek főbb felvetéseire adott válaszokkal egyházunk mindmáig adós – így a lehetséges válaszok mellett továbbra is érdemes a benne megfogalmazott problémák körét és időszerűségét is újra és újra megvizsgálni.

Gárdonyi Zoltán nyitó előadása a legégetőbb problémák szókimondó megfogalmazásával, felrázó erejével alapozta meg a szakmai együttlét élénk, vitázó hangulatát. A professzor hangot adott mind a Nyugat-Európából érkező, egyházon belüli művészetellenes törekvésekkel kapcsolatos aggodalmainak, mind a tömegízlést kiszolgálni igyekvő, kompromisszumkereső zenei felfogással szembeni komoly ellenvéleményének. Nagy hangsúllyal emelte ki, hogy az egyházzenei szolgálattal kapcsolatos igényeket a liturgiával és prédikációval kapcsolatos elvárásokkal azonos szinten kell tartani, és már csak azért is elengedhetetlen a kántori munka törvényi szabályozása, hogy ennek feltételeit el lehessen kezdeni megteremteni.

Fekete Károly professzor előadása – immár a gyakorló teológus szemszögéből – ugyanezt a gondolatot folytatta, amikor a kántor és lelkipásztor szolgatársi kettősségéről beszélt, kiemelve az egyházzene pótolhatatlan szerepét a spirituális kiszikkadás elleni küzdelemben. Ünnepet tanulni és ünnepelni tanulni – ez lehetne a professzor szerint a megújuló, immár nem egyetlen személy munkája köré szerveződő gyülekezeti élet egyik kulcsgondolata.

A következő előadó Hoppál Péter volt, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki maga is karnagy, egyházzenész. Egyházzene és politikum című előadásában elsősorban a kántori szolgálat egyházszervezeten belüli méltatlan helyzetéről és ennek orvoslásának lehetőségeiről szólt, kiemelve a rendelkezésre álló európai uniós források kihasználásának lehetőségét és jelentőségét.

Újabb fórumbeszélgetést követően Bubnó Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára tartott lelkesítő előadást a görög katolikus egyház másfél ezredes énekes iskolai hagyományáról. Különösen izgalmas volt e demokratikus és a valódi zeneszeretet átörökítésén alapuló gyakorlat és a kodályi nevelési program összevetése – láthatóvá vált, hogy e területen nemcsak adósságokkal, de jelenleg is rendelkezésre álló lehetőségekkel is számolhatunk: a kisgyermekkori zenei nevelés ma is a legjelentősebb erőforrásaink közé tartozik.

A konferencia ezt követő két előadója a jelenlegi, kétszintű református kántorképzés helyzetét ismertette: Szűcs Endre a középfokú kántorképzés hagyományát és lehetőségeit mutatta be, Kovács Barnabás, a KRE stratégiai igazgatója pedig a református egyetemen folyó, főiskolai szintű kántorképzés szerepét, lehetőségeit ismertette. Országos szintű összehasonlításában jól érzékelhetővé vált a képzés magyar felsőoktatási rendszerben betöltött sajátos helye is: ugyanígy az is kiderült, mely intézmények azok, amelyek a miénktől eltérő szakmai-hitvallásos alapokon jelentősen nagyobb kapacitású egyházzenei képzést tudnak megvalósítani. A stratégiai igazgató a felsőoktatási szakképzések újonnan megnyíló rendszere jelentette lehetőségekre is felhívta a figyelmet – ezek három elméleti és egy gyakorlati félév elvégzése után adhatnak felsőfokú végzettséget, ugyanakkor egyházzenei területen még ki kell dolgozni az esetleges ilyen típusú képzés feltételeit.

Molnár Pál záró előadása a magyarországi református kántorhagyomány egyházjogi áttekintését adta, tisztázva az egyházzenész tradicionális, a lelkipásztor mellé rendelt szerepét, és ennek a legutóbbi évszázadban történt komoly megváltozásának okait, körülményeit. Az oly sokak által várt kántortörvény kapcsán részletes, jogilag alátámasztott áttekintését adta a szabályozandó területeknek – ilyenek főképpen az alkalmazás kérdései, a különböző fokú végzettségek és munkakörök egymáshoz rendelése, valamint a presbitériumi tagság ügye. A megjelentekkel egyetértésben reményének adott hangot, hogy a belátható jövőben e kérdésekre adott válaszok zsinati szintű törvényesítése megtörténhet. Ennek érdekében – a szervező Dávid István javaslatára – a résztvevők egyhangúlag elfogadták a konferencia e szabályozást sürgető zárónyilatkozatát.

Váradi Ferenc

Ez történik továbbiak →



Istent keresem

Péld 20,1–16

„Nem szánt ősszel a rest, de ha majd aratni akar, nem lesz mit” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink