Odaítélték az egyházi újságíróknak járó díjat

2012. július 23., hétfő

A Német Protestáns Sajtószolgálat (EPD) tájékoztatása szerint idén két nő nyerte el a kelet-európai egyházi újságírókat támogató díjat.

Burkhard Haneke, a Kelet-Európában szolidaritási akciókat kezdeményező katolikus szervezet, a Renovabis ügyvezetője, valamint a Brotfür die Welt protestáns szervezet igazgatónője, Cornelia Füllkrug-Weitzel szerdán Stuttgartban adta át a háromezer euró pénzjutalommal járó díjat a két győztesnek. A laudációt a német közszolgálati televízióállomás, az ARD moszkvai tudósítója tartotta.

Nina Rybik, a Fehéroroszországban élő újságírónő egy osztrák lapban (Welt der Frau) 2011-ben megjelent cikkéért nyerte el a jeles kitüntetést. A Sugárzó üzlet című riport az 1986-os csernobili katasztrófa azóta is elhanyagolt „halálzónájába" visszaköltöző emberek mindennapjairól szól. Rybik maga is a lezárt terület egyik elhagyatott településéről származik. A zsűri értékelése szerint a szerző érzékletesen mutatja be az új telepesek elképzeléseit, vágyait, reményeit és önámításukat.

A Spiegel szerkesztőnőjét, Nicola Abé-t a Végállomás Bahnhof Zoo című tudósításáért tüntették ki, amely a Neon nevű magazinban jelent meg, és azoknak a Románia falvaiból származó férfiaknak a mindennapjait mutatja be, akik Berlinben prostitúcióra adják fejüket. Abé érzékletesen és szépítés nélkül tárja az olvasók elé azoknak a fiataloknak a nehézségeit, akik két világ határán élnek. A zsűri a világos nyelvezetet és a valóság „hátborzongató" ábrázolását értékelte a leginkább.

A protestáns segélyszervezet, a Brotfür die Welt és a katolikus Renovabis által kiírt kelet-európai újságírói díjra (Journalistenpreis Osteuropa) a Közép- és Kelet-Európában élő emberek társadalmi helyzetét és életkörülményeit bemutató írásokkal lehet jelentkezni. Két kategóriában díjazzák a zsurnalisztákat az alapítók: a térség újságírói által beküldött anyagokat, illetve a német újságírók alkotásait külön értékelik.

Forrás: ww.ekd.de

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.