Kántor továbbképző a Nyírségben
2012. június 29., péntekA Nyírségi Református Egyházmegyében 2010-től zajlik regionális kántorképzés. Havi rendszerességgel tartanak továbbképző alkalmakat kántoroknak, kórusvezetőknek.
A továbbképző célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a kántori szolgálathoz szükséges tárgyakat (gyülekezeti ének, hymnológia, énektanítás, orgona- és harmóniumjáték, népénekkíséret, karvezetés, kórushangképzés, liturgika, liturgikus ének), a meglévő ismereteiket bővítésék. A gyakorlati jellegű képzés résztvevői a régebbi és újabb egyházzenei kiadványokkal és kottákkal is megismerkedhetnek, amely által szélesebbé válik számukra a választható és elsajátítható darabok köre.
A továbbképző alkalmainak helyszíne kezdetben a Nyíregyháza Belvárosi Református Egyházközség temploma és gyülekezeti terme volt, a 2011-es tanévtől pedig a Nyírbátori Református Egyházközség és Tárnok Ferenc vendégszeretetét élvezve folyik tovább a munka. A tanfolyam munkáját nagyban segíti Tárnok Ferencné Márta, aki a titkári feladatokat vállalva gondosan előkészíti a havonkénti alkalmainkat.
A továbbképző kórusa 2011. októberében két alkalommal is szolgálhatott: az encsencsi református egyházközség jótékonysági koncertjén, és a Nyírségi Református Egyházmegye Nyírbátorban megrendezett, határon átívelő énekkari találkozóján.
Az első tanév végén rövid koncerten, az idei tanév zárásaként pedig zenés áhítat keretében mutatták be tudásukat a továbbképző résztvevői. Ezen az ünnepi alkalmon Dr. Gaál Sándor esperes igei szolgálatát követően kórusművek és hangszeres művek hangoztak el. A továbbképző kórusát – a Nyírbátori Református Egyházközség kórusának férfitagjaival kiegészülve – a hallgatók vezényelték, akik a tanfolyam során elsajátított különböző stílusú orgonaműveket is előadtak. Közreműködött a „házigazda" Nyírbátori Református Egyházközség kórusa – Tárnok Ferencné vezényletével -, akik önállóan is és az összkarban is énekeltek.
A szervezők reménységei és tervei szerint e sikeres két tanév után szeptembertől folytatódik a továbbképzés, ugyancsak Nyírbátorban, s a résztvevők újra együtt imádkozhatják hónapról hónapra: „Kész a szívem Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek!" (Zsolt 57,8)
Szöveg: Kissné dr. Mogyorósi Pálma, egyházzenész, főiskolai tanár és Kiss Zoltán, egyházzenész, orgonaművész
Ez történik továbbiak →
-
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte -
05. 24. péntek
Református Zenei Fesztivál
Budapest -
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom
Olvasta már?
-
Egymás szemében…
15 fiatal, 2 lelkész, 1400 kilométer. Rengeteg élmény, rengeteg ember Krisztussal és Krisztusért. Egy debreceni egyetemista élményei.
-
Tájékoztató a közhasznúság feltételeiről
Új törvény szabályozza a civil szervezetek működését, változtak a közhasznú és kiemelten közhasznú státusz megtartásának feltételei.
-
Keresztény kereskedelmi rádió Kárpátalján
Pünkösdhétfőn hivatalosan is elindult a beregszászi Pulzus FM.
-
Fiatal ünnep
A magyar református egység létrejöttének évfordulóját 2010 óta, idén negyedszer ünnepeljük. Az ilyen értelemben még fiatalnak számító ünnep hátteréről és programjairól Czanik Andrást, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Kárpát-medencei referensét kérdeztük.
-
Wálisok segítettek a jótékonysági Mága-koncerten
A református cigány szakkollégium diákjai Mága Zoltán debreceni koncertjén vettek részt – nemcsak a hallgatóság részeként, hanem rendezőként is. Farkas Kitti szakkollégista beszámolója.
