75 éve szentelték fel az agárdi protestáns templomot
2012. június 28., csütörtökA Velencei Tó partján fekvő Agárd településen, nem a helyi lakosság, hanem a protestáns nyaraló tulajdonosok közösségének akaratából épült fel 1937-ben a közös református-evangélikus templom.
A XX. század első felében a Dunántúlon, számos helyen építettek a református és evangélikus testvérek közös összefogással protestáns templomot, így például Sümegen, Tapolcán, Rácalmáson. Ezek a templomépítések, olyan településen történtek, ahol önállóan egyik protestáns felekezet sem lett volna képes felépíteni saját szakrális épületét. Hasonlóan volt ez Agárdon is. Az ottani épületet Münnich Aladár, a két világháború közötti építészet neves alkotója tervezte. A templomot 1937. június 27-én Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület és Kovács Sándor a Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület püspökei közösen szentelték fel.
A felszentelési imádságot az evangélikus egyházkerületi vezető mondta, a református püspök, pedig az igehirdetés szolgálatát tartotta meg. A Református Élet című hetilap az ünnepi eseményről ezekkel a szavakkal számolt be: "Megható örömünnepe volt ez egy kedves, boldog kis családnak, melyet oly feledhetetlenné tett a püspök, az esperes, környéki lelkész, gondnok, felügyelők, továbbá a vármegye képviselőinek, körzeti földbirtokos családok és az üdülőtelep kicsinyeinek és nagyjainak megjelenése teljes számban, kik közt a római katolikus templomépítő bizottság vezetőit is üdvözölhettük.
Ahol néhány évvel ezelőtt kalászos róna legelő volt, ott „kivirágzott a puszta" és kedves kis villák között ég felé, magasra tör a templom tornya kútágasként, amint az egyik szónok mondta, várja, hívja a megszomjazott lelkeket. A templom külső felirata is az: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan."
A szórakozás és pihenés közben felejtkezik meg az ember a legkönnyebben, a lelkéről, Istenéről, de a kis harang naponként felcsendülő hangja mindig komoly intés és figyelmeztetés lesz"
A templom napjainkban a Gárdonyi Református Egyházközséghez tartozik, mint prédikáló hely működik, ahol havonta egy alkalommal az evangélikus testvérek is tartanak istentiszteletet.
Millisits Máté, Képeslap: Csengő-Tschörner András gyűjteményéből
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
