Ünnepi közgyűléssel és gálával indult a jubileumi év
2012. június 18., hétfőIdén kétszáz-húsz éves a csurgói református iskola. Most először adták át „Az első oskoláért" a Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett intézményben.
A Somogyi Református Egyházmegye ünnepi közgyűlésével nyitották meg a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium alapításának jubileumi évét. Ennek keretében adták át az idén alapított „Az első oskoláért" díjat. A bronzplakettel és oklevéllel járó elismerést első alkalommal Bellai Zoltán püspöki tanácsos, valamint Szászfalvi László államtitkár vehették át az újraindulás éveiben és az azóta eltelt időszakban végzett fáradhatatlan, elkötelezett munkájukért. Az ünnepség gálaműsorral, majd a Csík zenekar koncertjével folytatódott.
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
