Lélekfrissítő

2012. május 29., kedd, Tahi

Lélekfrissítő hetet tart a Református Missziói Központ vakmissziója  gyengénlátók, vakok és kísérőik számára Tahiban. A jelentkezéseket május 20-ig várják a szervezők.

Lelki beszélgetések, bizonyságtételek, hálaadás a testi és lelki ajándékokért – a többi között ez a lélekfrissítő hét programja, ahol vak lelkipásztorok is szolgálnak, és vezetik az esti beszélgetéseket – mondta Börzsönyi Jánosné. A vakmisszió vezetője hozzátette: „Megtanulunk  hálát adni azért, ami megmaradt. Attól, hogy valaki nem lát, vagy korlátozott a látása, értékes ember, és az Úristen úgy szereti, ahogyan  van."

A lélekfrissítő hét programjának része lesz a Reménység fesztivál  június elsején a budapesti Papp László Sportarénában, ahová közösen látogatnak el a csoportnak azon tagjai, akik szeretnének részt venni  az egyik legnagyobb szabású keresztyén rendezvényen. A fesztivál egyik fontos célja, hogy mobilizálják a magyar keresztyén közösségeket. A rendezvény ingyenes, nem kell belépődíjat fizetni. A szervezők a fogyatékkal élőknek is biztosítják az akadálymentes kommunikációt és közlekedést. A vakmisszió az egész országból várja a gyengénlátókat és vakokat lélekfrissítő programjára, a református egyház tahi üdülőjébe.

A tahi hét időpontja: 2012. május 29 – június 3. (keddtől vasárnapig)

Jelentkezés: május 20-ig a vakmisszió vezetőjénél, Börzsönyi Erzsikénél személyesen, illetve a 06 30 546 2753-as telefonszámon.

Regisztrációs díj: 5000 forint

RMK-sajtó

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió