Felelős szabadság
2012. május 04., péntekBallagási körlevelet adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége.
Kedves Ballagó Diákok!
Szokás ilyenkor azt mondani, hogy kiléptek a nagybetűs Életbe, ám aki ezt mondja, elfeledi, hogy már mindannyian hátatok mögött hagytatok 18 évnyi kalandot, élettapasztalatot, örömöt, bánatot. Az igazság az, hogy már régóta a nagybetűs Életet élitek, most csupán egy újabb állomásához érkeztek, ami abban mindenképpen különbözik a korábbiaktól, hogy ettől kezdve sokkal szabadabbak lesztek.
Azzal, hogy a szülői ház kontrollja lazul, ezernyi új, korábban csak messziről csodált lehetőség válik kézzelfogható valósággá. És ezzel együtt ezernyi veszély is! A szabadság mámorában élő ember azt gondolja, az egész világ az övé, de ti, református iskolából jövő, bibliaolvasó emberek tudhatjátok, hogy ez nem igaz, hiszen az egész világ az Övé, a mi Urunké! A pillanatnyi vágyait követő ember veszni hagy hagyományt, szilárd értékrendet, és a távoli célokat pillanatnyi sikerekre cseréli. Egész generációk estek már abba a csapdába, hogy elfelejtették, igaz és boldog függetlenség csak ott lehet, ahol a szabadság a felelősségből táplálkozik.
Mégis, hogyan igazodunk el a szabadság útvesztőjében? A ballagók tarisznyája az útnak indulás jelképe: népmesei hősökként indultok a boldogság nyomába, de ne felejtsétek – a mesehősök nem csak a maguk boldogulását keresik. Közösségből indulnak el, útjuk során a gyermekkorban megtapasztalt, megtanult értékeket követik, és vándorútjuk, harcaik végén újra közösségbe érkeznek. Aki igazán szabad szeretne lenni, nemcsak magára tekint, célja elérése közben figyel a másik szabadságára is.
Kedves Útra Indulók!
Kívánjuk nektek, hogy az előttetek álló úton ne veszítsétek el szemetek elől a célt. Jó tudni, hogy nem kell egyedül járni utunkon, viszont ami tőlünk telik, azt nekünk kell megtennünk: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, (...) legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" (1Kor 16, 13-14)
Budapest, 2012. május
Dr. Huszár Pál
főgondnok,
a Zsinat világi elnöke
Dr. Bölcskei Gusztáv
püspök,
a Zsinat lelkészi elnöke
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Ünnepel a Kollégium
Megújulhat a reformáció ötszáz éves évfordulójára a Debreceni Református Kollégium és intézményhálózata. Az állami támogatásról szóló megállapodást az intézmény 475 éves jubileuma, valamint a magyar református egység napja alkalmából tartott istentiszteletet követően a debreceni Nagytemplomban írta alá Orbán Viktor miniszterelnök és Bölcskei Gusztáv püspök.
-
Közel-Keleti egyházi tanácskozás
Libanonba, Bejrutba szervezett az Egyházak Világtanácsa és a Közel Keleti Egyházak Tanácsa tanácskozást. Közel százötven egyházi vezető érkezett, hogy elmondja véleményét a térségben történt változásokról. A Szíriában kialakult helyzetről is szó volt.
-
Jubilál a Református Zenei Fesztivál
Tizedik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált a Budapesten. "A Fesztivál feladata a koncertek és kulturális események kínálása mellett az is, hogy emlékeztesse a résztvevőket Isten hatalmas tetteire"— mondta megnyitóbeszédében Steinbach József püspök.
-
Ezt sem lehet túl korán kezdeni
Óvodások, iskolások, pedagógusok és szülők együtt szépítették péntek délelőtt a budafoki Halacska református óvoda udvarát a Szeretethíd első napján.
-
Legyünk mi is szamarak!
Kisebbfajta dzsembori alakult ki a Szeretethíd megnyitóján a budapesti Erzsébet téren.
