Megépült Noé bárkája

2012. április 27., péntek

A londoni olimpia ideje alatt a Temzén lesz látható Noé bárkájának mása. A hajóval a Bibliát népszerűsíti egy holland vállalkozó.

„Gyere és nézd meg, hogyan élt Noé és családja" – így reklámozza magát a hollandiai Dordrecht kikötőjében álló bárka. Készíttetőjét, az egy észak-hollandiai kis faluból származó építészt, Johan Huibers-et (alsó képünkön) bevallása szerint egy rémálma motiválta a hatalmas monstrum kivitelezésére.

1992-ben ugyanis azt álmodta, hogy a Földön szökőárak keletkeztek és özönvíz borította el Hollandiát. A most a hatvanas éveiben járó építőipari cégvezető Isten szavát értette meg az álomban, és már másnap elhatározta, hogy felépíti a bárkát. A hívő Huibers Mózes első könyvéből leste ki a méreteket: a svéd fenyőből készült hatalmas hajó kilencvenegy méter hosszú és négy emelet magas lett.

A háromezer tonnás bárkán az állatok életnagyságú másolatai, köztük zsiráfok és zebrák találhatóak, egyes források szerint csak az elefántot mintázó másolat mintegy kétmillió forintba került. Kisebb élő állatok, például csirkék, nyulak, papagájok és pávák is helyet kaptak a dekken.

Noha a projekt iszonyú költségekre rúg, nem kell félteni a holland vállalkozót. A húszezer négyzetméteres területen mozi és étterem is várja a látogatókat, a bárka weboldalán hirdetik, hogy esküvők, gyerekzsúrok, és más rendezvények megszervezését is vállalják.

Huibers mégis missziót is teljesít: bevallása szerint a Biblia olvasására akarja inspirálni az embereket. Ezért a látogatók előtt nemrégiben megnyílt hajón a Bibliát, a keresztyénséget népszerűsítő előadások hangzanak el, és gazdag képanyag mutatja be Noé történetét. A hajóépítő missziója a londoni nyári olimpiai játékok alatt teljesedhet ki. Huibers kérvénnyel fordult London polgármesteréhez, hogy a július 27-től augusztus 12-ig között zajló játékok alatt a brit fővárosban bocsáthassa vízre az építményt. Boris Johnson beleegyezett, így vízicsoda a Temzére kerülhet, és akár egyszerre ezerötszáz látogató tekintheti meg az ószövetségi bárka évekig épült mását.

Isten parancsa Noénak. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképpen csináld pedig azt: A bárka hossza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harminc sing. Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt. Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A madarak közül az ő nemök szerint, a barmok közül az ő nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közül az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelül. És úgy cselekedék Noé; amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék. (Mózes 1, 6, 13-22)

reformatus.hu

A képek forrása: Greenprophet, Examiner

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.