Forradalmi egyház?

Bár az 1848-as forradalom alatt váltak a protestánsok először vallásilag szabaddá, a forradalomnak és szabadságharcnak nem sok köze volt a valláshoz – mondja Szatmári Judit egyháztörténész, akit március 15-e kapcsán kérdeztünk.

Mennyire volt egységes a református egyház az 1848-as forradalom és a szabadságharc idején?

1848-ban szervezetileg négy különálló és önálló egyházkerületből állt a magyarországi református egyház, csak az 1881-es zsinaton alakult meg a Magyarországi Református Egyház, immár öt kerületből – az erdélyivel együtt. 1848-ban a református egyház tervezte egységesülését, ezért az Erdélyi unió kimondása után a szeptemberi minisztériumi
tárgyalásokra mind az öt egyházkerület elküldte küldötteit. Itt döntöttek arról, hogy a következő évben, 1849 augusztusában zsinatot tartanak, melyen egységesítik a református egyházat. A szabadságharc eseményei azonban ezt meghiúsították.

Forradalompárti vagy Habsburg-párti volt a református egyház?

Nem mondanám, hogy forradalompárti: ők az uralkodó által szentesített törvényeket tartották szem előtt, és az uralkodó által kinevezett kormány utasításait követték. Hogy a fegyveres harc alatt az első felelős magyar kormány, majd a Honvédelmi Bizottmány mellé álltak, csak azt bizonyítja, hogy ragaszkodtak a törvényes rendhez. Ne feledjük, hogy a parlament ülésezett, a magyar király által kinevezett felelős kormány adta ki a rendeleteket – s közben az elért eredmények megsemmisítésével fenyegetett a külső fegyveres támadás. Előbb Jellasics, majd Windischgrätz rohama, decemberben az addig uralkodó V. Ferdinánd lemondatása után Ferenc József trónra lépése – mindez azzal fenyegetett, hogy az 1848-as törvények semmivé válnak, Magyarországot a Habsburg-ház leigázza, félredobva az addigi törvényeken alapuló szabályozást az uralkodó és Magyarország között. Az 1848-as vallásügyi törvény végre biztosította a protestánsoknak a szabad vallásgyakorlást, illetve a törvény előtti egyenlőség, az úrbériség és tized eltörlése is mind-mind olyan vívmány volt, amit a protestánsok örömmel üdvözöltek. Ezért készek voltak tenni ennek megtartásáért, és támogatták a kormányt az elért eredmények, és Magyarország függetlenségének megőrzéséért folytatott harcban.

Szatmári

Mit tett, hogyan működött a református egyház a forradalom és a szabadságharc alatt? Vagy ahány lelkész, annyiféle történet?

Az első és legfontosabb lépés 1848 tavaszán a törvényes rend fenntartása volt: az áprilisi törvények meghozatala után a törvény magyarázata, a nép felvilágosítása, a béke és nyugalom megőrzése. Az egyházkerületek körlevelekben hívták fel a lelkészek figyelmét, hogy a szószékről, de a községekben betöltött vezető szerepüket is felhasználva minden lehetséges alkalommal intsék hallgatóikat a törvényes út megtartására, buzdítsák őket a kormány iránti bizalomra, hiszen egy alapvetően új helyzetben kellett eligazodniuk (így az örökváltság, tized eltörlése, közteherviselés). A szabadságharc alatt pedig ki-ki vérmérséklete szerint vett aktívan részt a küzdelemben. A püspökök, esperesek körlevelekben buzdították a népet a kormány támogatására és a harcra. A lelkészek a szószékről felolvasták egyházi feletteseik körleveleit, megmagyarázták a kormány rendeleteit, prédikációkban üdvözölték az új rendet. Sokan közülük tábori lelkésznek jelentkeztek, és a kollégiumok diáksága  nagy létszámban állt be honvédnek.

Mit tudunk a megtorlásokról?

A református lelkészek forradalom-, és szabadságharcban való részvételéről egységes feldolgozás még nem született, így a megtorlásokról is csak annyit tudunk, hogy kényszersorozások, börtönbüntetés, halálos ítélet várt rájuk.

Volt-e az osztrák – magyar ellentétnek vallási színezete is? Azaz lehet-e azt mondani, hogy a Habsburgok katolikus volta miatt az ellentét katolikus és protestáns konfliktus is volt?

A vallásnak semmi köze nem volt a magyar-osztrák ellentéthez, egyáltalán a szabadságharchoz. Az viszont igaz, hogy már a szabadságharc alatt, és különösen utána napvilágot láttak olyan emlékiratok, beadványok – jórészt konzervatív arisztokrata oldalról - hogy az egész forradalom csak a protestánsok műve volt. E teóriák szerint a korábbi, vallási célokat is kitűző Bocskai-, és Bethlen-féle felkelések utóda volt a szabadságharc, és valójában nem az egész nemzet fordult a Habsburgok ellen. Érvként szolgált az is, hogy Kossuth és Petőfi is evangélikusok voltak.  Ugyanakkor a katolikus alsópapság ugyanúgy tevékenyen részt vett a szabadságharcban, amint a megtorlás is mutatta. Viszont a hagyományosan Habsburg-párti katolikus klérusra – a felsőpapság között néhány személycserét végrehajtva – számíthatott az uralkodóház.

Volt-e magának a forradalomnak vallási színezete (például, hogy Kossuth Lajos a debreceni református nagytemplomban ülésező képviselők előtt hirdette ki a Függetlenségi Nyilatkozatot)?

Nem. Az 1848 decemberében Debrecenbe menekülő kormánynak és parlamentnek hely kellett a működéshez, így a kollégiumba vonultak. A Függetlenségi Nyilatkozat ünnepélyes kihirdetése pedig a jelenlévők nagy száma miatt csak a nagytemplomban történhetett. Az pedig, hogy a protestánsok örömmel üdvözölték a polgári szabadságjogok kiteljesedését – közte a vallásszabadságot – és végig kitartottak a magyar kormány mellett, természetesnek vehetjük. Végre először voltak szabad haza szabad, egyenrangú polgárai, ahol elvárhatták, hogy egyenlő elbánásban részesülnek a hivatalok részéről, a korábbi időszakból elég tapasztalatuk volt ennek ellenkezőjéről, a helytartótanács nem éppen protestánsbarát érzelmű hivatalnokai részéről.

Szerepet játszottak-e a keresztyén eszmék abban, hogy a nép fellázadt? Egyáltalán: mennyire voltak vallásosak akkoriban a magyarok?

A 19. század közepéig még a hagyományos vallásosság keretei között éltek a reformátusok. Az élet rendje belesimult az egyházi rendbe: a születés, házasság, halál eseményein túlmenően is a mindennapok része volt a vallás. A gyerekek egyházi iskolába jártak, az írás, olvasás, számolás elsajátításán túl a vallási ismeretek megtanítása volt a cél. Az egyházfegyelmezésből ekkorra már kiveszett az eklézsiakövetés, de a közösségnek volt olyan ereje, hogy visszatartsa tagjait a kirívóan eltérő életmódtól. Igaz, már ekkor cikkeztek az Egyházi és Iskolai Lapban a vallásos érzület lanyhulásáról, de ezt még inkább az értelmiségi, földesúri rétegnek róják fel: például, hogy a földesúr padja hónapszám üres a templomban, nem mutat példát jobbágyai előtt, míg korábban igazi patrónusai voltak az eklézsiáknak. A szabadságharc alatt katonának állók nemcsak az országra támadó ellenségtől védték hazájukat, hanem az új törvények megtartásáért – így a vallásegyenlőségért is - harcoltak.

Mit hozott a forradalom és szabadságharc, illetve az utána következő időszak a református egyház életében?

1848 mindenképpen mérföldkő az egyház életében, hiszen az 1848:20. törvénycikk megteremtette a vallásszabadságot. A törvénynek a gyakorlati életben való megvalósítása – így az állami feladatot ellátó egyházak állami támogatása, az anyakönyvezés, az iskolafenntartás – a következő időszakra maradt, ennek volt része az említett, 1848. szeptemberi vallás- és közoktatásügyi minisztériumi tárgyalás. A fegyveres harc miatt a református egyház félretette anyagi követelését és végig támogatta a minisztérium működését, ahol id. Szász Károly, a későbbi dunamelléki püspök, Szász Károly édesapja vitte a protestáns ügyeket. A szabadságharc leverése után, bár nem reménykedhettek az 1848-as törvény továbbélésében, arra nem gondoltak, hogy egy tollvonással elveszítik majd egyházi autonómiájukat. Haynau 1850. februári rendelete azonban eltörölte a világi tisztségviselők - főgondnokok, felügyelők – hivatalát. Az előzetesen engedélyeztetett és kirendelt biztos jelenlétében megtartott egyházi gyűléseken pedig a világiak csak ú.n. „bizalmi férfiú” néven jelenhettek meg, a rendelet felmentette az evangélikus egyház szuperintendenseit hivatalukból (közülük hármat ítélt el a bíróság, és került börtönbe) és adminisztrátorokat nevezett ki helyükre. Az autonómiától megfosztott, hol szigorúbb, hol kissé engedékenyebb, de lényegében nem változó időszak tíz évig tartott, amikor a protestáns egyházak helyzetét végleg rendezni szándékozó protestáns pátens ellen olyan országos ellenállás szerveződött, hogy az uralkodó csak a pátens felfüggesztésével és a protestáns egyházaknak az 1848 előtti helyzetbe visszahelyezésével tudta a forrongó országot lecsendesíteni.

Ismerünk-e jelentős református személyiséget, aki aktívan vett részt a forradalomban, ugyanakkor a református egyházban is tevékeny volt?

Sajnos, átfogó feltárás még nem történt arról, hogy pontosan hány lelkész, tanító, diák vett részt a szabadságharcban, hányan szenvedtek el utána megtorlást, börtönt, halálbüntetést. A világi tisztségviselők, főgondnokok, gondnokok közül sokan az országgyűlés tagjai voltak, a főrendiházban vagy a képviselők között. Politikai pártállásuktól függött, hogy követték-e a kormányt és parlamentet Debrecenbe, illetve hogyan viszonyultak a Függetlenségi Nyilatkozathoz és a Habsburg-ház trónfosztásához. Többen kormányhivatalt vállaltak, vagy a hadseregben szolgáltak – erről sincs pontos képünk, hogy ki az, aki már 1848-49-ben tevékeny volt az egyházi életben s ki az, aki 1859-60-ban a pátensharc alatt lett aktív résztvevője az egyháznak. A főgondnokok közül báró Vay Miklós, tiszántúli (1860-tól tiszáninneni) főgondnokról ismert, hogy a szabadságharc után börtönbüntetést szenvedett el. Ő különben az 1850-es években is aktívan részt vett az egyházi közéletben, amikor az egykori főgondnokok csak a színfalak mögött tevékenykedhettek, sőt még az 1881-es debreceni zsinatnak is résztvevője volt.

Hol tart ma a kutatás a református egyház a forradalomban és a szabadságharcban betöltött szerepéről?

Jó lenne összeszedni a szétszórt adatokat – egyházi sajtóban, helytörténetekben – a pontos történésekről. Az általában ismert püspöki körlevelek mellett az espereseknek az egyházmegyékben körözött leveleit is ideje lenne összegyűjteni – ezek tükrözik azt is, hogy meddig ért a magyar kormány hatásköre, és egy ilyen körlevél, akár egy prédikáció később a halálos ítélet vagy börtönbüntetés alapja lehetett.

Sindelyes Dóra

Az 1968-ban született Szatmári Judit az ELTE Bölcsészkarán végzett történelem-levéltár szakon. 1991-től a Ráday Gyűjtemény levéltárosa. 2002-ben doktorált Szabad György, az Országgyűlés egykori elnökének témavezetése alatt, disszertációjának címe: A református egyház az önkényuralom éveiben 1850-1860. Főként az 18-19. századi protestáns egyháztörténet témájában jelennek meg publikációi.

Istent keresem

Bír 1,1–15

„Az Úr ezt mondta: Júda vonuljon fel, mert kezébe adtam az országot.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink