Új kezekben Szárszó üzemeltetése
A Zsinati Tanács február 22-i ülésén döntött a balatonszárszói SDG Konferenciatelep bérbeadására kiírt pályázatról. A határozat értelmében harminc napon belül tíz évre szóló szerződést kell kötni a nyertes pályázóval, s ha ez megtörténik, véget érhet a több mint egy éve húzódó ügy. A Zsinat 2010-ben döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést a korábbi üzemeltetővel, emiatt vált kérdésessé a szárszói komplexum jövője.
A Zsinati Tanács idei első ülésén döntött az MRE egyik legértékesebb ingatlanának bérbeadására kiírt pályázatról. 2010. december 31-én járt le az előző bérlővel kötött szerződés, egyházunk Zsinata és Zsinati Tanácsa úgy határozott, hogy egy átmeneti év után, 2012. január elsejével, visszaveszi a komplexumot saját kezelésbe. Ennek oka – ahogy azt már korábban megírtuk –, hogy a telep üzemeltetésével kapcsolatban az utóbbi években számos szakmai és gazdasági természetű probléma vetődött fel, amelyek következtében az egyházi rendezvények szinte teljesen eltűntek a nagy múltú konferenciatelepről. Ráadásul világossá vált, hogy annak üzemeltetése az addigi gyakorlat szerint hosszú távon nem fenntartható.
A tavalyi év folyamán Elter István vezetésével elkészült egy tervezet az SDG-telep egyházi hasznosításáról, de erőforráshiányra hivatkozva a Zsinati Tanács, majd Zsinat 2011. november 17-én úgy döntött, hogy pályázatot ír ki, és ismét külső kézbe adja az üzemeltetést. A felhívásra két érdeklődő jelentkezett, de a Szárszó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pályázatát a be nem fizetett bánatpénz és hiányos dokumentáció miatt érvénytelennek nyilvánították. A másik pályázó, a paksi VHP Szociális Foglalkoztató Kft., a kiírásnak megfelelő pályázatot nyújtott be.
A Zsinati Tanács mostani ülésén megjelent Bor Imre, paksi presbiter, aki társaival a nyertes pályázatot benyújtotta. Az üzletember terveit vázolva elmondta, ha bizalmat szavaznak neki, az üzemeltetésre egy projektcéget hozna létre. Az első három évben szeretné ismertté tenni a konferencia-központot egyházon belül és kívül, a bérleti idő második harmadában fogna hozzá a fizikai fejlesztéshez. Szeretné növelni a hely kihasználtságát a kilenchónapos holtszezonban, és a hotel profilját családi szállóvá alakítaná. Kérdésre válaszolva elmondta, az induláshoz legalább tizenöt, de ha szükséges, akár harmincmillió forint kezdőtőkét tudnak előteremteni. Hangsúlyozta, tevékenységét az egyházzal való együttműködésben képzeli el.
Miután a testület 2012. február 22-én meghallgatta az SDG-központot társaival működtetni kívánó üzletembert, arról döntött, hogy a VHP pályázatát feltételekkel ugyan, de érvényesnek nyilvánítja. A pályázónak vállalnia kell, hogy húsz napon belül létrehoz egy projektcéget, mellyel harminc napon belül megkötik a bérleti szerződést. A mintegy 2,1 milliós éves bérleti díj kifizetése mellett évente legalább egymilliós fejlesztésre kell ígéretet tennie. Emellett vállalta a „hely szelleme” szerinti programok megvalósítását, és hogy negyven önköltséges napot biztosít a tulajdonos számára a szezonon kívüli időszakban. Ha az üzemeltető nem tesz eleget a szerződésben foglalt feltételeknek, öt év után a Zsinat felmondhatja a tíz évre kötött szerződést.
Reformatus.hu
Ez történik továbbiak →
-
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom -
05. 27. hétfő
Lepramisszió csendesnap és közgyűlés
Budapest -
05. 28. kedd
KIMM nyílt nap
KIMM, Ráckeresztúr
Olvasta már?
-
Bátor tett!
Nincs jegyezhető gazdasági növekedés hazánkban, pedig ennek felmutatása talán még a szőrös szívű EU rapportereket is meghatná.
-
Imakérések
Együtt imádkozásra hívunk mindenkit, aki egyházunk jövőjéért aggódik és felelősséget hordoz! Folyamatosan szeretnénk egy-egy ige alapján, konkrét témában, közös könyörgésre, hálaadásra buzdítani benneteket! Jelezhetitek levélben, hogy mikor, hol kezditek/tétek a párbeszédet, hogy egy közös imaháttérben összekapcsolódhassunk.
-
Az Úr asztala körül
Az internetes véleménycserében nagyon divatosak és elterjedtek a különféle fórumok, azonnali válaszra felkészített blogok és levelezőlisták, melyeken nyitottabb vagy zártabb feltételekkel definiált részvevő csoportok tagjai gyorsan, hatékonyan, közvetlenül tudnak szót váltani.
-
Példatár
Az alábbiakban szeretnénk a gyülekezeti párbeszédhez ötleteket, konkrét segítséget adni azzal, hogy bibliatanulmányokat és a lebonyolítás menetére nézve javaslatokat közlünk.
-
Elkészült az MRE cigánymissziós koncepciója
Több éves munka eredményeként elkészült a Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Koncepciójának tervezete, mely munkaanyaga lesz a 2013. április 8-án, a Zsinati Székházban szervezett cigánymissziós stratégiai vitanapnak. A vitaanyag a Megbékélés - Egészség - Reménység címet viseli.
