Az MRE is bekapcsolódott az ökogyülekezet programba

2010. október 27., szerda

A református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési megállapodást kötött azért, hogy a magyarországi egyházi szolgálatban „ökogyülekezet” program indulhasson be.

Az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) egyik legfontosabb programja a környezettudatos gondolkodásmód és vezetési felfogás terjesztése és annak meghonosítása minél több egyházi szervezet szolgálatában.

Ennek keretében az Öko-Menedzsment munkacsoporton belül kétoldalú partnerkapcsolatok jöttek és jönnek létre, amelynek a célja az, hogy egy erősebb, fejlettebb környezettudatos programmal rendelkező egyházi szervezet segít egy másik egyházi szervezet öko-programjának kialakításában. Többek között
partnerkapcsolatok alakultak már Svédország, Németország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Románia és az Egyesült Királyság között. A program vezetője Prof. Hans Diefenbacher, a Heidelbergi Egyetem közgazdász professzora.

Bölcskei Gusztáv a Zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke, aláírják az ökoszerződést.

2010 októberében a református Skót Egyház és a Magyarországi Református Egyház együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a magyarországi egyházi szolgálatban a skót modellhez hasonlóan egy „ökogyülekezet” program indulhasson be. Az Eco-Congregation (www.ecocongregation.org) egy virágzó ökumenikus mozgalom szerte az Egyesült Királyságban, amely segíti a gyülekezeteket a környezeti felelősség és a keresztyén hit együttes megélésében, szorgalmazza a környezettudatos keresztyén cselekvést az egyházi közösségek és a hívő emberek életében, és hatékonyan támogatja a gyülekezeteket abban, hogy fenntartható keresztyén közösségként tevékenykedjenek.

A Magyarországi Református Egyház elkötelezett a teremtett világ iránti felelősségvállalásban, ezért a Skót Egyház környezettudatos programjához hasonlóan a magyar gyülekezetek és egyházi intézmények számára egy önkéntes teremtésvédelmi, környezettudatos programot kíván kidolgozni, amely segíti azokat, akik tenni akarnak. Ezen a területen számos ötlet, helyi kezdeményezés és megvalósult program született már eddig is egyházunkban, ennek az együttműködésnek a célja ezek további erősítése és újak indítása. Skót testvéreink sok éves tapasztalata, országos hálózata segítségünkre lesz abban, hogy ezt a feladatunkat a lehető legjobban valósítsuk meg.

Szeretnénk a témában tevékenykedő emberek és közösségek összekapcsolni, számukra fórumot biztosítani, egy ide vonatkozó honlapot felállítani, ötleteket közzétenni, jó példák bemutatni, és ösztönzésképpen egy
„ökogyülekezet díj”-at alapítani.

Kodácsy Tamás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.