Megújult a naprágyi református templom tetőzete

2011. augusztus 11., csütörtök

Az idei év első felében pályázati és saját pénzforrásoknak köszönhetően megújult a 172 éves naprágyi templom tetőzete. A felújítási munkálatok folytatódnak, nyilatkozta a szlovákiai gyülekezet lelkipásztora. 

A templom tetőzetének cseréjét elsősorban az indokolta, hogy a rajta lévő ötven éves pala már teljesen elöregedett, a templomhajó ennek következtében több helyen is beázott. A falak nedvesedését azonban a csatornázás hiánya is okozta. A felújítási munkák során könnyű anyagú pléh került a templom tetejére, így a még jó állapotban lévő tetőszerkezetet nem kellett kicserélni. A tetőre vízelvezető csatornát szeretlek, meggátolva ezzel a falak további vizesedését.

alt

Az egyházközség a kivitelezési munkálatokkal, melynek összköltsége 6 717,60 eurót tett ki, egy rimaszombati építkezési céget bízott meg. A kiadások egy részét a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közalapjának 2 100 eurós és a Bethlen Gábor Alap 1 863,31 eurós támogatásából fedezték. A fennmaradó részt széleskörű adománygyűjtéssel biztosította a gyülekezet, amelyhez  nemcsak a helyiek, hanem a Naprágyból elszármazottak is hozzájárultak.
A naprágyi templom 1839-ben épült klasszicista stílusban. A legnagyobb átalakítást 1910-ben végezték rajta, amikor az új orgonát építették fel benne. A hangszer azonban olyan nagyra sikerült, hogy emiatt meg  kellett magasítani a templomfalakat. Ekkor alakították ki a templomhajó belsejének boltíves alakzatát. Az 1910. évi nagy átalakításért tavaly, július 17-én adott hálát ünnepi istentisztelet keretén belül a gyülekezet. 
A templom kívülről az 1993-as tatarozáskor újult meg, kivéve a tetőzetet. A gyülekezet azonban szeretné, ha a mostani munkálatok után a homlokzat is új színt kapna. "Az eltelt csaknem húsz év alatt nemcsak eléggé megkopott a festés, hanem a beázások miatt omlik a külső vakolat, ráférne egy új festés  a templomsüvegre is. Rossz állapotban van a templom bejárati ajtaja és az orgona mögötti hátsó ablak is. Ezeket az ősz folyamán cseréljük le, köszönhetően Demes István kerepeci asztalos mesternek, aki ingyen, Isten dicsőségére készíti el az említett új nyílászárókat" – tájékoztatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapját Rákos Lóránt naprágyi lelkipásztor.

Forrás: Reformata.sk

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.