Ökumenikus együttműködés Európában

2020. január 15., szerda

Megerősítette együttműködését az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) a Szentszék állandó képviseletével az Európa Tanács strasbourgi konzultációja keretében.

A CEC elnöke, Christian Krieger az európai egyházi szervezetek ökumenikus együttműködésének fontosságát hangsúlyozta azon a magas rangú tanácskozáson, amelyre Strasbourgban „Közösen építjük Európát – a Szentszék és az Európa Tanács együttműködésének 50 éve" címmel került sor január 7. és 9. között. A Szentszék állandó képviselete és a Strasbourgi Egyetem katolikus teológiai tanszéke által egybehívott tanácskozás az egyházak részvételéről szólt Európa építésében és alakításában jogi, teológiai és társadalmi szempontokat is mérlegelve.

„Az egyházak közötti kapcsolatok elmélyítésére törekvő ökumenikus együttműködés kihívása magába foglalja az egyházak politikai és társadalmi aktivitását is – fogalmazott az elnök. – Ezek a megnyilvánulások hitelesítik az egyházak által megfogalmazott üzeneteket és teszik értékessé képviseletüket.” Krieger kiemelte a CEC és az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) közötti szoros és történelmi együttműködés fontosságát, hozzátéve, hogy katolikus képviselők már a CEC létrejöttét előkészítő üléseken is részt vettek megfigyelőként. A szemináriumon Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára és Marco Ganci, a Szentszék állandó képviselője is felszólalt.

Az egyházak aktívak az Európa Tanácsban is

Laurence Lwoff, az Európa Tanács bioetikai részlegének vezetője is méltatta az egyházak szerepvállalását, különös tekintettel az emberi jogokra. „A spirituális értékek szerves részét képezik annak a reflexiónak, amit az orvosbiológia területén elért fejlődés emberiségre gyakorolt hatásáról folytatunk, egyéni és társadalmi szinten egyaránt” – fogalmazott Lwoff, aki elismerően nyilatkozott a CEC aktív részvételéről a bioetikai eszmecserében, különös tekintettel az embrióvédelemre és az élet végét érintő kérdésekre.

A CEC megfigyelőként vesz részt az Európa Tanács kormányközi fórumain, nevesül a Bioetikai Bizottság (DH-BIO) és az Oktatáspolitikai Bizottság vezetőstestülete (CDPPE) megbeszélésein. A CEC strasbourgi irodájának igazgatója, Sören Lenz hozzászólásában az ökumenikus mozgalom szerepét hangsúlyozta az olyan nemzetközi szervezetekben, mint az Európa Tanács: „Az ökumené olyan közeg, ahol az eltérő hagyományok és teológiai irányzatok párbeszédben állnak egymással. A szolidaritás jegyében folytatott nyitott dialógusra pedig minden korábbinál nagyobb szükség van.”

„Ez a lelkület pedig nem csak az ökumenikus párbeszédben, hanem az európai politikai szereplők közötti eszmecserében is elengedhetetlen. Az Európai Egyházak Konferenciájaként, katolikus testvéreinkkel összefogva, továbbra is aktív résztvevői leszünk az Európa Tanácsban és az Európai Bizottságban zajló párbeszédnek” – tette hozzá az igazgató.

Külügyi Iroda

Forrás: www.ceceurope.org

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió