A Református félóra január 15-i adásából

2020. január 15., szerda, Országszerte

Most kezdődő sorozatunkban bemutatjuk a református egyetemeket, elsőként a legkisebbet, a Pápai Református Teológiai Akadémiát.

Kis csoportokban elmélyültebben, közvetlenebbül lehet átadni a tudást – ezt vallják a pápai teológia oktatói. Az épületben teljesen különböző és különleges élettörténetekkel találkozhatunk a hallgatókkal beszélgetve. Van közöttük olyan, aki a kiemelkedő fizetéssel kecsegtető informatikusi pályát hagyta maga mögött, hogy lelkésznek tanulhasson, de akad olyan is, aki szenvedélybetegségből szabadulva kezdhetett új életet a pápai református teológián. Bencze Zsófia riportja.

A kórterembe lépve TV, légkondi, mesés matricák a falon. A rózsaszín pólós hölgyek kezében egy-egy kis gyermek. Első benyomásra, azt gondolnánk, minden rendben van így, csakhogy a szobában lévő gyermekekről elfeledkeztek a szüleik, és míg nem jelentek meg az önkéntesek, senki nem volt, aki legalább megölelje, megsimogassa a magukra hagyott gyerekeket. A Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése program (rövidítve KEGYES-program) Sipos József református lelkipásztor nevéhez fűződik, akit egy igehirdetés erősített meg abban, hogy Isten azt szánta neki: segítsen a magukra hagyott csecsemőkön és kisgyerekeken. Dóka Viktória kórházi riportja.

Miért keskeny a „keskeny út”? Vajon azért, mert Istennel csak az találkozhat, aki keményen nekifeszülve kiállja a próbákat? Vajon azért, mert az üdvösség elnyeréséhez számtalan feltételnek kell megfelelni? Győri-Daniné Tóth Anett, a balatonszabadi református gyülekezet lelkipásztora áhítatát Petri Nóra tolmácsolásában hallják.

Január 15-én, szerdán délután fél kettőkor a Kossuth Rádió hullámhosszán várja a hallgatókat a Református félóra szerkesztője, Fekete Zsuzsa és a műsorvezető: Fekete László.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió