Családi és Párkapcsolati Filmklub

2019. december 08., vasárnap, Budapest

Családi és párkapcsolati filmklubot szervez a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Szolgálat 2019. december 8-án, melyen Az élet szép című filmet tekinthetik meg az érdeklődők.

A film a fasiszta uralom alatt álló Olaszországban játszódik 1938-ban, ami a növekvő rasszizmus közepette az álmodozó Guidó beleszeret tanárnőjébe, Dorába – a lány azonban egy helyi náci tiszt menyasszonya. Bár a sok nehézség ellenére összeházasodnak és születik egy gyermekük is, a politikai légkör egyre romlik: végül a félzsidó Guidót és családját táborba viszik. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt mondja, az őket körülvevő világ egy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Ezzel az örökérvényű alkotással Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el.

A résztvevők film megnézése előtt és után kötetlen beszélgetésben hangolódnak a témára, majd reflektálnak a felmerülő párkapcsolati és családi élethelyzetekre, krízisekre, konfliktusokra, segítő, terápiás, lelkigondozói lehetőségekre.

A filmklubra a www.gyokossylelkigondozas.hu honlapon lehet jelentkezni, bővebb információ az info@gyokossylelkigondozas.hu e-mail címen kérhető.

 

Időpont: 2019. december 8., vasárnap 17:00

Helyszín: 1091 Budapest, Kálvin tér 8., 2. épület fszt. 6.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.