Reformáció és igehirdetés

2019. október 30., szerda

Amikor a reformáció elindulásának ötszázkettedik évfordulóját ünnepeljük, és számot vetünk a kezdetekről, az azóta eltelt időről, akkor nem okafogyott feltenni a római költőnek, Horatiusnak tulajdonított kérdést: „Aetas semper aportat aliquid novi?" Minden korszak hoz valami újat? Természetesen erre mindenki igennel felel, még akkor is, ha tudjuk azt, amit a Prédikátor már megírt: „nincs semmi új a nap alatt." (Préd 1,9) Visszatérni az eredőkhöz, újra felfedezni a régit – ez is jelentheti egy-egy új korszak kezdetét.

A reformáció ünnepe lehetőség, hogy újból átgondoljunk és tudatosítsunk egy-két alapelvet, illetve megértsük mindazt, ami a tételmondatok mögött húzódik. A reformáció egyik fontos eszköze és ereje az anyanyelvű igehirdetés volt. Krisztus egyházának megújítása egyedül az Isten Igéjével való találkozásból és összeütközésből indulhatott ki. Luther az 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen fogalmazta meg egyik híres mondatát: „Lelkiismeretem Isten Igéjének a foglya." A reformáció újra Isten Igéjét tette minden alapjává és az istentisztelet középpontjává. Krisztus az egyház feje, a kezdet, „az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első" (Kol 1,18).

A reformáció adta a teljes Szentírást az emberek kezébe az ő anyanyelvükön. Luther Márton 1534-ben német nyelven nyújtotta át Isten Igéjét a német nemzetnek, Károli Gáspár pedig 1590-ben fordította magyarra a Bibliát. Mindenki a saját nyelvén, amelyen először szólította meg édesanyját és édesapját, hallotta és hallhatja Isten „élő és maradandó" Igéjét, hiszen „az Úr beszéde megmarad örökké" (1Pt 1,23.25).

A reformáció előtt a hívő emberek már hosszú ideje énekeltek, imádkoztak, prédikáltak magyarul, és próbálták átültetni a Szentírás szövegét anyanyelvünkre, ahogyan ezt a kódexek és korai nyelvemlékeink is tanúsítják. A könyvnyomtatás elhozta annak a lehetőségét, hogy minél többen és minél gyorsabban elérjék a keresztyén tanítást.

Egyik legkorábbi összefüggő szövegemlékünk a Halotti beszéd és könyörgés, amely a temetési szertartás részét képező magyar nyelvű prédikáció. A latin nyelv és kultúra egészen a 19. századig az egyetemes és művelt világhoz kapcsolódást jelentette, de az élet jelentős fordulópontjain és a falusi, városi közösség istentiszteletén a latin szertartási részek mellett anyanyelven is szóltak a papok a hívekhez. A Gellért-legendából tudjuk, hogy a magyarok számára evangéliumot hozó szerzetes, későbbi püspök beszédeit a helyszínen fordították a nép nyelvére.

A reformátorok visszatértek a korai egyházból ismert ősi, letisztult prédikációs formához, amely Isten Igéjét nem retorikai alakzatokban és fogásokban adta elő. Így látták teljesülni azt a vágyat, hogy tisztán, elegyítetlenül hirdethessék Isten Igéjét. Nem akartak megfelelni a kor ízlésének és követelményeinek, sem kiszolgálni azt. Ma sem szabad elfelejtenünk, hogy nem ideig-óráig kell megnyernünk embereket Krisztus egyházának és ügyének, hanem az örökkévalóságra nézve szolgálunk és hirdetjük az Igét. A kezdet óta létező Igét (Jn 1,1), aki „testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1,14).

Vajon azt hirdetjük-e, amit Isten az ő egyházára bízott? Ez az ötszázkettedik évforduló kérdése. Azt adjuk-e tovább, amit Lelke által megérthettünk, hogy intsünk, tanítsunk és bátorítsunk, bűnbánatra és megtérésre hívjuk mindazokat, akikhez Isten küldött bennünket? Ne féljünk a reformátorok példájából erőt merítve egyenesen és tisztán hirdetni az evangéliumot! Nem csupán ötszáz évvel ezelőtt volt felrázó és megelevenítő élmény találkozni az Igével, amely olyan, mint a „sziklazúzó pöröly" (Jer 23,29), hanem ma is az. Ha tart a kegyelem, reméljük, hogy ötszáz év múlva is mondhatják utódaink Jézus szavait: „Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit." (Jn 18,9)

Szetey Szabolcs, fotó: Szarvas László

A szerző református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának intézetvezető docense. A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

2Tim 1,8–14

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →