„Isten teremtésbe szőtt bölcsessége”

2019. szeptember 25., szerda

Biblia és biodiverzitás témájában szerveztek fotókiállítást nemzetközi ökumenikus szervezetek New Yorkban és Genfben.

Miközben minden szem a New York-i klímacsúcsra szegeződik, négy nemzetközi ökumenikus szervezet fotókiállítást szervezett, melynek témája Biblia és biodiverzitás. A Mózes elő könyvéből ismert teremtéstörténetre utaló címet - „Íme igen jó” – viselő kiállításon olyan fényképeket mutatnak be, melyek a természetet és az ott élő teremtményeket, valamint egy-egy bibliai igét kötnek párba, ezáltal is kiemelve a természetben megnyilvánuló sokféleséget.

Johanan Celine Valeriano: Napfelkelte a Fülöp-szigeteki Bauko településen. A kiállítás része.

Napjainkban, a „klímaváltozás, az élettér beszűkülése és a tömeges kihalás által fémjelzett időben, az élővilágról való közös gondolkodásra hívjuk Önöket – olvasható a kiállítás felvezető szövegében.  – A biodiverzitás egy ökológiai fogalom, ami emlékeztet bennünket arra, hogy az egészséges ökoszisztéma a növény- és állatvilág, valamint az ásványi anyagok sokszínűségén nyugszik. Ugyanakkor a biodiverzitás egy teológiai fogalom is, amely alatt Isten teremtésbe szőtt bölcsességet értjük.”

A kiállítást hivatalosan szeptember 22-én nyitották meg New Yorkban és szeptember 24-én Genfben. Ezt követően a képek megtekinthetők lesznek szerte a világon egészen a Chile-i Santiagoban szerveződő COP25 Konferenciáig. A kiállítást elviszik az ENSZ Klíma Konferenciájára is.

Az „Ímé igen jó” fotókiállítás képeit Jonny Baker , Stéphane Gallay , Sean Hawkey , Albin Hillert , Cornelia Kästner Joanna Lindén-Montes , and Johanan Celine Valeriano jegyzi. A kiállítás tervezője Stéphane Gallay, kurátorai pedig Árni Svanur Daníelsson és Chad Rimmer.

Támogatói a Református Egyházak Világközössége; a protestáns és ortodox egyházakat valamint segélyszervezetiket tömörítő ACT Alliance; a Lutheránus Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa. A kiállítás része a Teremtés hónapja elnevezésű ökumenikus teremtésvédelmi programsorozatnak is.

Forrás: wcrc.ch

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.