Keresztény roma szakkollégiumok hallgatói találkoztak Szolnokon

2019. szeptember 14., szombat

A hagyományokhoz híven immár kilencedik alkalommal gyűltek össze az ország felekezeti fenntartású roma szakkollégiumainak hallgatói a Tisza-parti városban, közöttük a Budapesti Református Cigány Szakkollégium, illetve a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium tanulói is.

A 2011-ben alapított Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) minden szeptemberben kétnapos, kötetlen eseménnyel nyitja meg a tanévet: a keresztyén cigány értelmiség képzését célul kitűző, tizenegy intézményt tömörítő szervezet idén Szolnokra várta az ország több mint 300 roma szakkollégistáját. A házigazda debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumban az önkéntesség fontosságát igyekeztek hangsúlyozni a szervezők, amely fontos eleme az egyes műhelyek szakmai tervének is.

Nyolc évvel ezelőtt Balog Zoltán – akkor még társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként – tevékeny szerepet játszott a KRSZH megalakításában, az idei rendezvényen pedig örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egyre kevesebb ismerős arcot lát a résztvevők soraiban, mely az egyre több diplomát szerzett roma fiatalnak köszönhető.

„Akiket egyszer megérintett a magyarországi cigányság ügye, azok nem tudnak szabadulni tőle” – utalt az emberi erőforrások korábbi minisztere a megnyitónak helyt adó terem zsúfoltságára. „Vannak akadályok, melyeket együtt le tudunk győzni, éppen ezért van értelme küzdeni” – bátorította a nyolc egyetemi városból érkező hallgatókat a lelkipásztor.

Vecsei Miklós először vett részt szakkollégiumi rendezvényen azóta, hogy a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki a tavasszal. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra bíztatta a jelenlévőket, hogy találják meg a nekik ajándékul adott, a világon egyedülálló életet, cselekedjenek, és váljanak környezetük aktív irányítóivá.

Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye helynöke előbb imádságban kért áldást a hallgatók előtt álló tanévre, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita nevében köszöntötte az évnyitó résztvevőit. „Mi ezen a napon a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepeljük: ragaszkodjunk azokhoz az értékekhez, melyeket Krisztus keresztje jelent, és kívánom, hogy ez kössön össze mindannyiunkat!” – fogalmazott.

A Hanns Seidel Alapítvány a kezdetek óta támogatja a roma szakkollégiumi összefogást, a budapesti képviselet irodavezetője, Fixl Renáta szintén bátorító szavakat fogalmazott meg a fiatalok felé: „Kitartó munkával és diplomával a kezetekben ti is hozzájárulhattok saját közösségetek, Magyarország és Európa fejlődéséhez.”

Az efezusi tanítványok megkeresztelkedésének történetével (ApCsel 19,1–7) biztatta a hallgatókat Schanda Anikó, aki a Magyarországi Református Egyházat képviselve tölti be a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöki tisztségét. „Ti magatok legyetek a változás!” – mondta, a példa pedig adott, hiszen ma már több tucatnyi mérnök, orvos, tanító és a saját területén kiváló szakember alkotja a KRSZH alumni hálózatát.

A szakkollégiumok bemutatkozó filmjeinek megtekintését követően a hallgatók az esemény mottójához hűen önkéntes munkát végezhettek a helyi görögkatolikus óvodában, valamint lehetőségük nyílt véradásra is.

Ezek mellett a közös szórakozás sem maradhatott el: a bátrabbak ügyességi- és csapatjátékokra nevezhettek be. A KRSZH évnyitója szombat este Pápai Joci, valamint a Khamoro Budapest Band koncertjeivel folytatódik.

Dezső Attila

További hírek a Református Cigánymisszió oldalán olvashatóak.

 

A konferencia témájában szorosan kapcsolódik a MRSZ Felzárkózási Ágazat célkitűzéseihez – fókuszba helyezve a közösségépítést és fejlesztést - a tanodák és gyerekházak közösségi alapon való működtetését, az esélyegyenlőség és az önkéntesség fő irányvonalait, új módszertani lehetőségeit, melynek ismertetésére elismert szakembereket kértünk fel. Célkitűzéseként határoztuk meg tapasztalataink közös megosztását, mivel fontosnak tartjuk, hogy az eddig létrejött jó gyakorlatokon keresztül alkalmazható és fenntartható példákat mutassunk meg ezen a speciális szakterületen. A rendezvényen az előadások, beszélgetések során áttekintjük az eddigi folyamatokat, - és reményeink szerint - javaslatokat fogalmazhatunk meg az eredmények hosszútávú fenntartására és továbbfejlesztésére.

Istent keresem

Mal 3,6–12

„...tegyetek próbára engem!... Meglátjátok, ...bőséges áldást árasztok rátok” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →