Nem a sikeres szereplés a fontos

2019. április 26., péntek

A Hernád völgye az ország egyik legreménytelenebb vidékének tűnik. Sok az apró, egyre inkább elnéptelenedő falu, alig van munkalehetőség, kilátástalannak tűnhet az élet. A Mérán szolgáló lelkészházaspár azonban azt vallja: „ezen a halódó vidéken" fel kell rázni az embereket reménytelen állapotukból, és Isten közelébe, a reménységbe kell vezetni őket. Ezt az üzenetet szeretnék átadni április 28-i istentiszteletükön is, amelyet élőben közvetít majd a Kossuth Rádió.

Öt gyülekezet hét templommal: előfordul, hogy a legkisebb közösségekben ketten-hárman vannak ott vasárnaponta, és a legnagyobb helyen sincsenek többen harminc-harmincöt főnél. Kusnyír László és felesége, Éva 1991 óta szolgálnak az ország egyik legszegényebb térségében, a Hernád völgyében, ahol többek között számos nagyon szegény roma család is él. Épp a parókia mellett kezdődik az egyik szegregátum – egy arra sétáló, légpuskás cigány férfi hangos áldás, békességgel köszönti a lelkipásztort, amikor a kapuban beszélgetünk.

„Jó a kapcsolat” – utal mosolyogva a romákkal való viszonyra Kusnyír László. „Segítünk nekik, amiben tudunk, és ehhez hozzá is szoktak az évek során. Hívjuk őket az alkalmakra, de csak ritkán, legfeljebb a karácsonyi, anyák napi műsorra jönnek el” – teszi hozzá a felesége. Éva az általuk pásztorolt falvak iskoláiban sok cigány hittanost is tanít, ennek is köszönhető a személyes, jó kapcsolat. „Kamaszkorban azonban eltűnnek a látóterünkből, legközelebb akkor látjuk újra őket, amikor esetleg házasságot kötnek, vagy megkereszteljük a gyerekeiket” – magyarázza a lelkésznő. Úgy tapasztalják, hogy a cigányságnak sajátos hitélete van, de azt nagyban befolyásolja, hol kapnak a lelki támogatáson túl fizikai segítséget is. „Oda mennek istentiszteletre, ahol minden alkalom után kapnak valamit: élelmiszert, ruhát, anyagi javakat. A mi maréknyi gyülekezeteink azonban ezzel nem tudják felvenni a versenyt” – vázolja Éva.

Elkísért gyülekezetek

Apropó maréknyi: öt település, Méra, Szalaszend, Litka, Fulókércs és Szemere tartozik a lelkészházaspárhoz. Litkán tizennégy reformátusról tudnak, közülük ketten épp a közelmúltban kerültek idősek otthonába. Fulókércsen huszonketten, Szemerén huszonnyolcan alkotják a teljes gyülekezetet. Ezeken a helyeken előfordul, hogy egy-egy vasárnap ketten-hárman, jobb esetben tíz-tizenketten vannak jelen. A két nagyobb közösség a mérai, ahol száz főt tartanak nyilván, és a szalaszendi, ahol száznegyvenet. „A kis gyülekezetekben az a dolgunk, hogy a megmaradtakat elkísérjük azon az úton, amilyen irányba a környék falvai tartanak. Érthető, hogy egy-egy elnéptelenedő faluban a gyülekezeti közösség is elfogy. Azonban az utolsó pillanatig ott kell velük lennünk” – mondja Kusnyír Lászlóné Éva. Férje hozzáteszi: nem egészen hospice jelleggel értik az utolsó pillanatot. Arról van szó, hogy minden egyes gyülekezeti tag megérdemli, hogy megkapjon mindent, amit egy nagyobb gyülekezetben is megkapna. Amíg van igény a lelkészi munkájukra, addig ott szeretnének lenni. Mint mondják, fel tudnak töltődni az apró közösségekben is. „Ha mindig csak azt látnánk, ami rossz, már rég elhagyhattuk volna a pályát, de Isten mindig hoz elénk kisebb-nagyobb örömöket, amelyek továbbvisznek bennünket” – vallja a házaspár. Ha mégis csüggednének a létszám miatt, összeadják, hogy egy-egy vasárnap hány lelket bízott rájuk összesen Isten – csaknem annyian vannak így, mint egy városi gyülekezet istentiszteletén. „Valójában sok bízatott ránk” – teszi hozzá Kusnyír László.

A gyülekezetekhez hét templom tartozik, mindegyiket fel kellene újítani. A mérai, Árpád-kori eredetű épületet a közelmúltban sikerült kívülről restaurálni egy negyvenmilliós pályázat segítségével. Szeretnék belülről is, de arra még nem találták meg a lehetőséget. „Erre is három évtizedet vártunk” – jegyzi meg Kusnyír László.

Felrázni a reménytelenségből

Vajon mi lesz ezekkel a falvakkal és gyülekezetekkel tíz,- húsz-, ötvenéves távlatban? A Kusnyír házaspár hangsúlyozza, hogy az ő feladatuk a gyülekezet kísérése: emberileg nem sok változásban reménykedhetnek, ők mégis bíznak Istenben. „Megtörténhet a csoda, sőt, meg is történik: az egyik kisebb gyülekezetben ma is annyian vannak az istentiszteleten, mint 1991-ben. Isten még az elnéptelenedő abaúji faluban is megszaporítja a népét” – magyarázzák. A nagyobb településeken, például az ezerfős Szalaszenden sokan vannak a gyülekezet perifériáján. „Ezen a halódó vidéken fel kell rázni őket a reménytelen állapotukból, és vissza kell hozni Isten közelébe, a reménységbe” – mutat rá Kusnyír Lászlóné Éva.

Ez lehet a célja az április 28-i istentiszteletnek is, amelyet élőben közvetít majd a Kossuth Rádió. Akkor Kusnyír László lesz az igehirdető, aki azonban hozzáteszi: „Nem a sikeres szereplés a fontos, hanem az üzenet átadása. A rádió nyilvánossága messze elmarad az Isten előtti felelősségtől, ez az, ami töltetet, reményt és bátorságot ad a rádiós szolgálathoz.”

A közvetítés alkalmából verset mond a tervek szerint Czentnár Józsefné Ica néni, a mérai gyülekezet presbitere. Számára minden vasárnap fontos, mert, mint mondja, a templomban elfelejtheti a hét gondjait. „Vasárnap jó itt lenni és megérteni, mit akar üzenni Isten” – teszi hozzá.

Ismerős hang

Kusnyír László számára nem idegen a rádiós műfaj, például az Európa Rádió hallgatóinak ismerős lehet a lelkipásztor, aki évek óta hangja az Útravaló című műsornak. Ezt a református rádiót a Tiszántúli és a Tiszáninneni Református Egyházkerület tartja fenn. A Kossuth Rádióban április 28-án vasárnap, 10 órától hallhatják majd a mérai istentisztelet közvetítését.

Nem is református

A mérai gyülekezetben gyakran tartanak házi istentiszteleteket is. „Ez építi a közösséget és a köztünk lévő szeretetet” – véli Dakó Károlyné Mara néni, aki maga is volt már ilyen esemény házigazdája. Már gyermekként is sok ilyen alkalmon vett részt, és ma is fontosnak tartja azokat. Mara néni egyébként az egykori Alsó-Méra lakója, oda szokott istentiszteletre járni. Sokáig ez nem volt természetes számára, csak ünnepnapokon ment el a közösségbe, de ahogy visszaköltözött Mérára, a templomba is újra eljár. „Ott ülök, ahol a nagymamám és az édesanyám ült egykor” – teszi hozzá elérzékenyülve. Fia, Gergely azt mondja, ő nem tagja a gyülekezetnek, nem is tartja magát reformátusnak. „Amikor hazajövök Budapestről, mégis szeretek eljönni a templomba, mert megnyugvást ad, és érzem, hogy van ott valamilyen felsőbb erő” – fogalmaz a fiatalember. Gergely április 28-án nem lesz Mérán, így biztosan a Kossuth Rádióban hallgatja majd a közvetítést.

Olyan a templom története, mint a családé

Törökné Orosz Anna azt mondja, neki és a két idősebb fiának életük egyik legszebb napja volt, amikor konfirmáltak. Férje, Török Béla szabadkozva próbálja hárítani beszélgetésünket, hiszen ő katolikus. Aztán kiderül, hogy vasárnaponta mégis a reformátusokhoz jár, mert úgy látja, nem lenne helyes, ha máshol imádkozna, mint ahol a családja többi tagja. Történetüket hallgatva a mérai templom jut eszünkbe: az egykori Árpád-kori katolikus, freskós épület ma már református.

A Török fiúk – Lóri, Zoli és Dani – kis túlzással azt mondják, ők alkotják a gyülekezet fiatalságának a felét. Arról beszélgetünk, hol képzelik el az életüket. Dani szerint a vidéken minden megvan, és újabb munkalehetőségekben is reménykedik, mert épül a Miskolc–Kassa autópálya, amely a falu mellett is elhalad. Kisöccse, Lóri azt mondja, nem tudja, mi lesz tíz év múlva, de abban biztos, hogy később is Mérán szeretne horgászni édesapjával és a bátyjaival, ahogy szíve szerint most is tenné, Zoli azonban nem tudja elképzelni, hogy tíz év múlva is itt éljen. Leginkább Miskolcon, szellemi foglalkozásúként szeretne elhelyezkedni.

Hívták őket máshova, de maradtak

Nem könnyű a Hernád völgyében élni, sem református lelkészként szolgálni, a Kusnyír házaspár azonban csaknem három évtizede kitart a mérai parókián. Bár hívták őket számos más gyülekezetbe, mindig nemet mondtak. Kusnyír Lászlóné Éva szerint csodálatos érzés, hogy szinte tökéletesen ismeri a gyülekezeteket, azok tagjait. „Akiket korábban én kereszteltem, eskettem, majd keresztelem a gyerekeit, és együtt állunk meg a szüleik sírjánál... Megvan a szépsége annak, hogy örömben és bánatban, a születéstől a halálig kísérünk embereket” – mondja a lelkésznő. Mindez értelmet ad a sokszor nehéznek tűnő szolgálatnak. Mindent összevetve a lelkészházaspár úgy látja, jó nekik itt lenni. „Olyan sokan hagyták el falvainkban a süllyedőnek tűnő hajót, ha mi is elmennénk, ki maradna itt? Mi biztos pontként szeretnénk itt állni, és Istenre, a reménységre felmutatni” – jelentik ki.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.

Istent keresem

2Krón 5

„Azután bevitték a papok az Úr szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek szentjébe...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →