Jókedvvel adni

2019. április 09., kedd

Idén már nemcsak a hangját kölcsönzi a Magyarországi Református Egyház egyszázalékos kampányához, hanem az arcával is találkozhatunk a felajánlásra felhívó plakátokon és kisfilmben. Mihályi Győzővel a hit megéléséről, a jókedvű adakozás fontosságáról és arról beszélgettünk, miként állíthatja nemes célok szolgálatába tehetségét egy színművész.

– Hogyan került kapcsolatba a református egyházzal?

– A feleségem családja az érdligeti gyülekezetbe jár, így én is elkezdtem velük templomba járni. Mivel Tímea a Károli Gáspár Református Egyetemen tanul a hittudományi karon, több professzorának is meghallgattuk az igehirdetését, köztük Zsengellér Józsefét, akit nagyon sokra tartok, vagy Békési Sándorét. Őket hallgatva az ember feltöltekezve és erősebb hittel jön ki a templomból. Istenközpontúnak, emberközelinek, letisztultnak látom a református egyházat, mint amilyenek a templomok is. Színészként fontos olvasmánynak tartom a Bibliát, amely alapvető mű minden művész számára. Amikor azt mondja Ady, hogy „A Sion-hegy alatt”, vagy „Az Illés szekerén”, illik tudni, miről beszél. A találkozást Istennel nem valamiféle megvilágosodásként éltem meg, inkább az életem egyes pillanataiban éreztem, hogy velem volt, vigyázott rám. Például amikor Miskolcon Rómeót játszottam. A huszadik-harmincadik előadás közben lehetett, hogy a vívójelenet közben hirtelen eltört a kardom a markolatnál – meggyengülhetett az anyag –, és a penge vége beleállt a díszletbe. Emberek álltak ott sorban, de nem közéjük és nem is a közönség közé repült. Ha bárkinek bármi baja esett volna, soha nem nyugszom meg, még ha nem az én hibámból történt is. Amikor valami rossz történik az emberrel, hajlamos a kishitűségre, de aztán jóval később valahogyan mindig kiderül: ez csak azért történt, hogy valamilyen jobb dolog jöhessen az életében.

– Hogyan érezte meg Isten jelenlétét az életében?

– Egyszer létszámcsökkentés volt az egyik színházban, és engem is elküldtek. Én ezt úgy fogom fel, hogy nem jöttek volna új lehetőségek, ha ez akkor nem történik meg. Valószínűleg ott elértem azt, amit lehetett, és tovább kellett lépnem. Az ember készül, megtanulja a szerepet, hiszen a munkáját el kell végeznie, majd eljut arra a pontra, hogy „mindent megtettem, ami rajtam múlt, most már nem én jövök”. Akkor el lehet mondani, hogy innentől az Isten kezében vagyok. Nagyon jó érzés erre gondolni, és remélni, hogy ő arra szánt engem, amit csinálok. Tízéves koromban felfedezték, hogy szépen olvasok, hangsúlyozok, mondok verset, később versenyeket is nyertem, rögtön felvettek a főiskolára, szépen alakult minden. Középiskolás koromban már egy amatőr társulatnál dolgoztam, mindig is szerettem próbálni, örömöm leltem mindebben. Fogalmazhatok úgy, hogy engem Isten mindig a tenyerén hordozott. Előfordultak természetesen mélypontjaim is. Volt, hogy elküldtek egy-egy színháztól, vagy nekem kellett döntenem, hogy eljövök-e Kaposvárról, átmegyek-e Kecskemétről Miskolcra. Kerestem én is az utamat, de amikor esténként egyedül voltam, akkor azt mondtam: kérlek, segíts, hogy biztosan jól döntsek. Mint ember, vállalom a felelősséget, hiszen emberi döntést hozok, csak azt szeretném, hogy valahogyan megérezhessem, merre vezet most az én utam. Valamiféle segítségkérés volt ez Istenhez, és végül mindig jól választottam. Ha az volt a terve velem, hogy színész legyek, ha erre a pályára szánt, akkor bízom abban, hogy meg van elégedve azzal, ahogyan ezt művelem. A Tűzszekerek című film jut eszembe, amelyben a skót futó így vallott önmagáról: „Amikor futok, érzem, hogy Isten kedvét leli bennem.” Nagyon szeretek futni, versenyeztem is színészek között. Van olyan, hogy az ember a táv végén már szinte repül. Ez az olimpiai bajnok is azt érezte, hogy repül: nincsen semmi gond, azt csinálom, amihez tehetségem van, beteljesítem, amire elhívattam, Isten kedvét leli bennem. Bár én nem merek ilyen bátran fogalmazni a saját pályámmal kapcsolatosan, de igyekszem a legjobb tudásom szerint művelni ezt a hivatást.

– Ez az elhivatottság jelenik meg abban is, hogy fontosnak tartja a nemes kezdeményezéseket?

– Van egy zenés irodalmi estem a RefCOO Kutatóműhely vezetőjének, Bársony Mártonnak a szervezésében Álmom az Isten címmel, amelyben magyar költők istenes verseit mondom Karasszon Eszter gordonkaművész játékával színesítve, aki Bach-szviteket szólaltat meg. Ebben azt próbálom tetten érni, hogyan keresték, hogyan találták meg ők Istent, vagy éppen hogyan kételkedtek, ki meddig jutott előre a hitben, ebben élt-e, vagy egyszer csak, az élete végén kezdett hinni, mint Ady. Ezen az előadáson el szoktam mondani a következő történetet: tizenegy-tizenkét éves koromban egy bérházban laktunk, és a szomszédos idős házaspár megkért, hogy hetente kétszer-háromszor vigyek fel nekik szenet. Vállaltam, felvittem nekik, és eszembe sem jutott, hogy én ezért kérhetnék pénzt. Harmadik vagy negyedik alkalommal előkerült egy forint. Akkoriban ebből két gombóc fagylaltot lehetett venni. Ez időnként megismétlődött, és akkor úgy éreztem: valószínűleg egyszer csak megtérül, ha az ember önzetlenül ad. Nem szabad arra gondolni, hogy én olyan önzetlen vagyok, hol van hát a jutalmam. Lehet, hogy máshonnan jön a visszajelzés, olyan irányból, ahonnan talán nem is várnánk.

– A bulvársajtó önt sem kímélte meg második házassága miatt. Hogyan tud mindettől távolságot tartani?

– Azért tenni kell, hogy ne csupán a bulvársajtóból legyen ismert valaki. El kell végezni a főiskolát, egyetemet, színházban, filmszerepekben kell bizonyítani. Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas művész mondta egyszer, hogy „nem celeb vagyok, hanem színész”. Azt nem tudom titokban tartani, hogy nős vagyok, úgy gondolom, nem is kell, jobbnak láttam, ha én egyszer elmondom a sajtónak, aztán nem foglakozom tovább a dologgal. Sajnos ma ez a nagy sztori, nem az, hogy mit játszom. Hála Istennek, úgy érzem, a közönség ismeri és értékeli, amit csinálok. Van két sikeres felnőtt gyerekem, egy szép, gondoskodó feleségem, ez mind erőt ad. Az életet olyan útnak képzelem, amelyen több irányba is lehet menni. Csalódhat is az ember, talán nem ért bizonyos helyzeteket, lázadozik, haragszik, ugyanakkor, ha egyszer csak azt tudja mondani, hogy „Uram, a kezedbe teszem a sorsomat”, az a legnagyobb ajándék, amit egy ember kaphat Isten kegyelméből.

– Az egyszázalékos kampányban idén is szolgálatot vállalt. Miért érezte fontosnak, hogy ismét részt vegyen benne?

– Tavaly a rádióban az én hangomon szólalt meg a református egyszázalékos kampány, most felkértek, hogy legyek az arca is, és szívesen vállaltam a feladatot. Elgondolkodtam azon, hogy egy-egy szerényebb fizetésű ember adójának egy százaléka mennyire kevés, mindössze pár ezer forint. De ha sokan adják oda ezt a kis összeget, abból nagyon sok emberen lehet segíteni. Amikor ülök az autómban, és látom, hogy kéregető áll az út szélén, Arany János jut eszembe, aki azt mondja: „Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, – / Félreálltam, letöröltem.” Ő persze nem koldult, csak én ezt a képet látom magam előtt, amikor megállok a piros lámpánál, mert lehetne akár ő is az út szélén, hiszen gyalog járt. Az adakozás nemesebbé tesz. Egyfajta melegség önti el az embert, és eszébe jut, hogy az a koldus talán nem hal éhen, ha még mástól is kap. A református istentisztelet végén a hirdetésben gyakran elhangzik, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten. Jókedvűen, örömmel érdemes adni, a lehetőségeinkhez mérten, nem görcsösen, erőnkön felül. Az adó egy százaléka pedig nekünk nem is kerül semmibe, hiszen mindenképpen be kell fizetnünk, a lényeg, hogy rendelkezzünk róla. Ráadásul tavaly óta nem is kell ezt minden évben újra megtenni, mert visszavonásig érvényes a tavalyi nyilatkozatunk. Ezzel az adakozással pedig az egyház sokféle szolgálatát segítjük. Fontos, hogy minél szélesebb körben tudjanak erről a lehetőségről, mert sokat számít a kicsi is, ha sok van belőle.

Jezsoviczki Noémi, fotó: Sebestyén László

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2019. március 31-i számában.

Köszönjük, hogy adója egy százalékával a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatát támogatja. Technikai szám: 0066.

Részletek: egyszeruenreformatus.hu

Ez történik továbbiak →