A Reformátusok Lapja e heti számából

2019. március 24., vasárnap

Hetilapunk március 24-i számának vezércikkéből megtudhatják, hogy mikor lesz a prédikációból produkció, olvashatnak a Sárospataki Református Kollégium nagyszabású építési és felújítási terveiről, valamint megismerkedhetnek a Kőrösi-Csoma Sándor program református egyházi ösztöndíjasaival és a Petőfi Sándor-program Léván szolgáló önkéntesével.

Martin
Vivien, a Petőfi Sándor-program lévai ösztöndíjasa. Fotó: Szarvas László

A hetente rendszeresen megtalálható igemagyarázatok, elmélkedések és imádságok mellett a Reformátusok Lapja 2019. március 24-i számában beszélgetést olvashatnak Jákob János protestáns tábori püspökkel a tábori lelkészi szolgálat negyed évszázaddal ezelőtti újraalakulása kapcsán, ellátogathatnak a gömöri Nagybalogra, ahol a református gyülekezet büszke a történetére, és igyekszik ápolni hagyományait, a portrérovatban pedig megismerkedhetnek egy erdélyi lelkésszel, aki hat gyülekezet pásztorolása mellett helytáll számos más feladatban is.

Egyházunk hetilapja ettől az évtől megújul, más formátumban, sokkal több képpel, időtállóbb cikkekkel jelentkezik. Az újság előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában: 1113 Budapest, Tas vezér utca 13., +36 1 217 6809, kiado@reflap.hu

Istent keresem

Jn 20,1–18

„Jézus nevén szólította...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink