Kiutalják a támogatásokat a rádays diákoknak

2019. január 31., csütörtök

Legkésőbb hétfőn beköltözhetnek a leégett Ráday Kollégium lakói új szálláshelyeikre. A tűzkárosult diákok megsegítésére nyitott számlára 33 millió forint gyűlt össze, a befolyt összeget teljes egészében kiutalja a Károli-egyetem vezetése az egyetemistáknak. Mind a 165 diák egységesen 200 ezer forint segélyt kap a napokban.

A múlt szerdán leégett Ráday Kollégium diákjainak az épületkomplexum tulajdonosa, a Dunamelléki Református Egyházkerület visszafizeti a teljes januári kollégiumi díjat, valamint a beköltözéskor letett kaució összegét. A Károli Gáspár Református Egyetemen tanuló ösztöndíjas diákok további – mintegy – 50 ezer forintot kapnak, miután a hallgatói önkormányzat úgy döntött, hogy a megmaradt szociális támogatásokat a tűzkárosult kollégistákra fordítják. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kérte a többi egyetemet, – ahol rádays kollégisták tanulnak – hogy hozzájuk hasonlóan szintén támogassák diákjaikat a saját szociális alapjukból. Számos szervezet, református gyülekezet, határon túli reformátusok és más egyházak képviselői mellett a ferencvárosi önkormányzat 1 millió forintot szavazott meg a diákok támogatására.

Még mindig segíthetünk

A január 23-i tűzesetben egy négygyermekes veszprémi családapa veszítette életét. A család megsegítésére a református egyház bankszámlaszámot nyitott, amelyre január utolsó napjáig 14 és fél millió forint érkezett. Az összegből 3 millió forintot azonnal átutaltak az özvegynek, a fennmaradó részt a közeljövőben megkapja a család.

A számlaszám nyitva marad, így aki szeretné támogatni a családot és az árván maradt négy gyermeket, megteheti a Magyarországi Református Egyház 11100104-19024048-40000004 számlaszámán. A közlemény rovatba, kérjük, írják be: „tűz”.

A héten ellátogatott a kollégiumhoz a tűzesetben elhunyt férfi özvegye. Az egyházvetés részvétét nyilvánította a családnak. A Károli Gáspár Református Egyetem ezen kívül felajánlotta, hogy magára vállalja a temetés költségeit.

Újjá kell építeni

Csütörtökön délután ülésezett az egyházkerület és a Károli Gáspár Református Egyetem vezetősége. A tanácskozáson Bogárdi Szabó István püspök arról tájékoztatott, hogy továbbra is tart a tűz okának feltárása. Az eddigi információk szerint szándékosságra és hanyagságra utaló nyomot nem találtak a vizsgálatot folytató szakemberek.

Az már kiderült, hogy a leégett épületet újjá kell építeni, hiszen a 165 főt befogadó kollégium második és harmadik szintje gyakorlatilag megsemmisült. Előzetes szakértői vélemények szerint a nyolcvanas években épült kollégium technikai adottságai nem teszik lehetővé, hogy a visszabontás után új emeleteket építsenek rá.

A tűzben használhatatlanná vált a kollégium konyhája és a konviktus is. Megmenekültek azonban az épület távolabbi szárnyában található oktató helyiségek, ahol a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hallgatói tanulnak. A tantermeket és a tanári szobákat a koromtalanítás, illetve a festés után február közepén újra birtokba vehetik a hallgatók és az oktatóik.

A rádays diákok mindegyike kapott új szálláshelyet – a többi közt – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az ELTE, a Szent István Egyetem, a Forestay által tulajdonolt MILESTONE kollégium, a Corvinus Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem kollégiumai fogadták be a diákokat.

Költözik a könyvtár

Bogárdi Szabó István bejelentette azt is, hogy a Ráday Levéltárat el kell költöztetni a Ráday utca 28. szám alatti épületből. Az ott tárolt dokumentumokat a Fővárosi Levéltár fogadja be. A költöztetés várhatóan több hónapig tart majd, és úgy tűnik, végleges helyet kell találni a levéltárnak. Szintén el kell mozdítani jelenlegi helyéről a Ráday Gyűjtemény jelentős könyvállományát, az elhelyezésről még folynak a tárgyalások. A Török Pál – egykori dunamelléki püspök nevét viselő – kari könyvtár állományának a IX. kerületi önkormányzat ajánlott fel új helyet a hittudományi karhoz közeli Bakáts téren. A könyvtár legkésőbb márciusban már a hallgatók rendelkezésére áll.

Kommunikációs Szolgálat

Korábbi cikkeink a budapesti teológián január 23-án keletkezett tűzről:


 

Kollégiumtűz: tovább folyik a mentés, gyűlnek az adományok
Szerdára eldőlhet, hol laknak majd az otthon nélkül maradt rádays diákok

Gyűjtés indult az áldozat családjának

5 millió forint fél nap alatt a rádays diákoknak

Kollégiumtűz: Ön is segítene?

Nem sérültek meg hallgatók a kollégiumtűzben

Még mindig parázslik a Ráday Kollégium

Egy ember meghalt a kollégiumtűzben

Istent keresem

Jn 21,1–14

„...ismét megjelent Jézus...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →