Találkozó a Csehtestvér Evangélikus Egyház vezetővel

2019. január 30., szerda

„Hálásak vagyunk azért, hogy annak idején magyar református prédikátorok érkeztek Cseh- és a Morvaországba, akiknek köszönhetően épültek a református, protestáns gyülekezetek” – hangzott el egyebek mellett azon a kétnapos szakmai tanácskozáson, amelyet a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Csehtestvér Evangélikus Egyház vezetőinek részvételével tartottak Rimaszombatban.

A két egyház legfelsőbb vezetőinek találkozójának a Csillagház konferencia-központ adott helyet. Miután Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke köszöntötte és igei gondolatait tolmácsolta a megjelenteknek, sor került a két egyház képviselői között a közös információcserére.

Fazekas László úgy véli, ezeket a találkozókat azért is tartják, mert egyrészt jó tudni egymásról, másrészt mivel két külön országban élnek egyházaik fejlődése is eltér.

„Sokat tanulhatunk egymástól, bemutattuk egyházaink életét az elmúlt esztendőben. Megpróbáltunk kicsit előre tekinteni, mi várható. Mindenképpen voltak új dolgok, amivel szembesültünk, ami számunkra nagyon fontos: a cseh testvéregyházban most egy stratégia készül 2030-ig, mivel ők saját maguk tartják fönn most már a gyülekezeteiket. Éppen ezért ki kell dolgozniuk egy olyan stratégiát, ami előre mutat, hogy évek elteltével mennyire fogják tudni finanszírozni a lelkészi állásokat és hogyan tudják a gyülekezeteket fenntartani. Ez számunkra is nagyon fontos volt, mert így egy kis szeletét láttuk annak, ami bizonyára reánk is vár majd” – fűzte hozzá a püspök.

A tanácskozáson több témakört is megtárgyaltak. Szó volt az egyházak lelkipásztorainak helyzetéről, a lelkészi szolgálatról, a teológusokkal és a kezdő lelkészekkel való foglalkozásokról, de jelentés hangzott el a két teológiai karról, a teológus képzés jelenlegi kihívásairól is. Ezek mellett szóba került az istentiszteleti liturgia, az istentiszteleti rendtartás, az énekeskönyv használata, a hangszerek megszólaltatása, de téma volt a keresztyén együttesek szolgálata a templomokban és a modern technika alkalmazása az istentiszteleteken is.

Sok hasonló dolgot kell megoldanunk

Daniel Ženatý, a Csehtestvér Evangélikus Egyház zsinati elnöke elmondta, nagyon büszkék arra, hogy a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal nagyon jó kapcsolatuk van. Az együttműködés rendkívüli jónak mondható, hosszú évekre visszamenőleg.

„Hálásak vagyunk azért, hogy annak idején magyar református prédikátorok érkeztek Cseh- és a Morvaországba, akiknek köszönhetően épültek a református, protestáns gyülekezetek. Az ő segítségük nélkül nem sikerülhetett volna mindez, s ennek jegyében találkozásaink remek alkalmat nyújtanak ez együttműködéshez” – tette hozzá Daniel Ženatý.

Porubán Ferenc, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főgondnok-helyettese kiemelte, Csehországban a közösség és a gyülekezetek építése főleg szórványokban és kis gyülekezetekben jóval előrehaladottabb. „Ezeknek az életben tartására ötleteket, tanácsokat is kaptunk, de ugyanúgy mi is a saját példáinkkal próbáljuk segíteni őket. Nagyon sok hasonló dolgot kell megoldanunk, mind nekünk, mind nekik is” – emelte ki a főgondnok-helyettes.

A szakmai tanácskozáson kiemelt hangsúlyt kaptak a közösségek túlélésének 21. századi lehetőségei, mint pl. az imádkozó közösségek, a gyülekezeti vagy istentiszteleti közösségek megtartása.

Forrás: ma7.sk, fotó: Szarvas László/reformata.sk

Istent keresem

Jn 13,12–20

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink