Bibliai történetek képes, interaktív hangoskönyvekben

2019. január 28., hétfő

A Református Tananyagfejlesztő Csoport egyik jelenleg is zajló fejlesztése, hogy néhány bibliai történetet interaktív hangoskönyv formájában is elkészítenek. A munka szakmai felelősével, Dr. Szászi Andrea református lelkipásztorral, hittanoktatóval, vallástanárral beszélgettünk.

– Kérem, röviden foglalja össze az olvasók számára, milyen feladatokat, tevékenységeket végzett a Református Tananyagfejlesztő Csoportban? 

– A Református Tananyagfejlesztő Csoport hasznos feladatot vállalt magára, amikor református szemléletmódú tananyagok készítésébe fogott. Ennek a részeként indult el az a projekt, melynek célja, hogy szépirodalmi alkotásokat és bibliai történeteket dolgozzanak fel a Móra-BOOKR Kids Kft. által egyedülálló technológiai megoldással kifejlesztett, interaktív könyvek formátumát felhasználva. A vonzó vizuális világú, értékes bibliai és irodalmi történeteket bemutató animált hangoskönyvek nemcsak élményt nyújtanak, de fejlesztik a tanulók anyanyelvi kompetenciáit is: olvasott szöveg megértése, hallás utáni szövegértés. A könyvek végén található játékos feladatok a szövegértés mellett a szóbeli szövegalkotást is fejlesztik. Az interaktív felületen megjelenőkön kívül további, önállóan játszható digitális játékok is hozzáférhetőek, a pedagógiai munkába sokféle módon beépíthetők. A fejlesztés célja, hogy minél szélesebb körben, minél többféle formátumban, a lehető legtöbb infokommunikációs eszközön használhatóak legyenek az interaktív könyvek, ezzel a tantárgy- és eszközfüggetlen felhasználást szeretnénk elősegíteni. Ezeket akár a szüleikkel, akár egyedül is olvashatják, lapozgathatják, hallgathatják a gyerekek.

Arra kaptam felkérést, hogy 10 bibliai történet előzőekben leírt változatának elkészítésében vegyek részt. Ennek része volt a történetek kiválasztása, gyermekekre szabott szövegvariációk megírása, a képi világ és az animációk megtervezése. Jelenleg ennek a folytatásaként a készülő képeskönyvek szakmai lektorálását végzem. A tervek alapján január végére készülnek el a végső anyagok és remélem, hogy minél hamarabb a nyilvánosság számára is elérhetővé válnak.

Már elindult a digitális képeskönyvek hanganyagának és idegen nyelvű fordításainak elkészítése a magyar mellett angol, holland és német nyelven. Minden kötetet meg is hallgathatnak a gyermekek, ebben Rajkai Zoltán kellemes hangú felolvasása segít bennünket.

– Az Ön számára miért fontos ez a munka?

– Isten Igéje folyamatosan meg akar szólítani bennünket: gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Hiszem azt, hogy az Ige továbbadásában minden eszközt, ami erre alkalmas lehet, jól kell és érdemes használnunk. A történetek ilyen formátumú feldolgozása talán olyan családokhoz is eljut, ahol eddig nem foglalkoztak a Szentírással és így talán felkelti a gyermekek figyelmét az Ige, és eljuthat hozzájuk Isten üzenete. Másrészt az itt elkészült történetek a hitben élő családok számára akár a közös esti „meseolvasás” részeként is megjelenhetnek. Nem utolsó sorban az anyagok készítése során az is célom volt, hogy a gyermek-istentiszteleteken, alsós hittanórákon is felhasználhatóak legyenek ezek a feldolgozások.

– Milyen alapelveket, szempontokat követtek és milyen célokat fogalmaztak meg a fejlesztés során?

– Modern eszközöket használtunk, de eközben fontosnak tartottuk azt, hogy hiteles, biblikus és gyermekekre hangolt történetfeldolgozások készüljenek. Az első kihívást éppen az jelentette, hogy az elkészülő tíz feldolgozásba mely történetek kerüljenek be. Végül Dr. Pompor Zoltánnal, a Református Taneszközfejlesztő Csoport vezetőjével arra jutottunk, hogy minél többrétű és sokféle módon használható anyagok készüljenek. Ennek eredményeként olyan bibliai történeteket és tematikus egységeket választottam, amelyek 10 „szeletben” az egész üdvtörténeti vázat tartalmazzák. Bár önállóan is élvezhetőek az egyes diasorok, de megjelennek bennük az összekapcsolások, a Szentírás központi üzenetének, a megváltásnak a hangsúlyozása. Ugyanakkor arra is figyelni kellett, hogy 7-11 éves gyerekek az olvasók, így az általuk is befogadható, érthető vonalat kellett kiválasztani. Mivel az interaktív könyv formátum digitális korlátai is befolyásoltak, ezért minden témát maximum 12 diában dolgozhattunk fel, ahol az utolsó 1-2 dián az adott történethez tartozó, interaktív feladatot találhat az olvasó. Ezek figyelembe vételével a következő témákat dolgoztuk fel: Teremtéstörténet, Az első bűn, A vízözön története, Isten kiválasztja Ábrahámot és leszármazottait (Ábrahám és családja), József története és a nép Egyiptomba kerülése, Isten megszabadítja a népét Egyiptomból (Mózes története), Jézus Krisztus születése, Jézus csodái, A húsvéti csoda, A pünkösdi csoda és Isten Igéjének a terjedése.

Istent keresem

Jn 21,1–14

„...ismét megjelent Jézus...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →