Bach mindenkinek: a mi templomunkban is

2018. december 02., vasárnap

Szabadtéren, aluljárókban hangversenytermekben és templomokban szólaltatják meg Johann Sebastian Bach szerzeményeit 2019. március 19. és 24. között. A kezdeményezést a református gyülekezetek is befogadhatják.

A Bach Mindenkinek Fesztivál alapötlete egy New York-i csellóművésztől származik, aki a klasszikus zenét kívánta népszerűsíteni. Azóta már számos ország vesz részt a kezdeményezéshez, és a zeneszerző születésnapjának környékén egészen különleges helyszíneken ingyen játszanak Bach műveiből a hallgatóknak.

Magyarország 2015-ben csatlakozott a koncertekhez, 2017-re a rendezvény fesztivállá fejlődött, idén pedig már közel 2500 zenész lépett fel önkéntes alapon. A szervezők a 2019-es fesztivál magyarországi, valamint határokon belüli rendezvényein adománygyűjtést hirdetnek meg, és az összegyűlt pénzt a Bethesda Gyermekkórháznak adják át új lélegeztetőgép vásárlására.

Kovács Zalán fesztiváligazgató és Szabó Ferenc dunamelléki lelkészi főjegyző közös levélben arra hívják a református gyülekezeteket, hogy csatlakozzanak a fesztiválhoz, adjanak helyet egy-egy ingyenes Bach-koncertnek. Jelentkezni december 15-ig lehet Meszes Tímea programszervezőnél (a meszes.timea@bachmindenkinek.hu e-mail címen vagy a 0036303511688-as számon).

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió