Helyzetfelmérés és segítségnyújtás

2018. november 14., szerda

Az észak-amerikai magyar református közösségek képviselőit fogadta a Zsinat elnöksége november 14-én a Magyarországi Református Egyház (MRE) székházában.

A találkozón egyéb témák mellett szóba került a lelkészutánpótlás kérdése, valamint hogy a Kárpát-medencei református anyaegyházak – a Generális Konvent keretei között – évek óta közösen lépnek fel a ma is zajló elvándorlás elsődleges célországaiban működő közösségek érdekében. A Generális Konvent operatív testületének részvételével zajló megbeszélésen értékelték a magyar kormány által létrehozott és szeptember óta működő egyházi ösztöndíjprogram eddigi tapasztalatait is, amely a Körösi Csoma Sándor Programon belül kifejezetten az egyházaknak biztosít pályázati lehetőséget lelkészek, teológusok és hitoktatók kiutazásához.

Bogárdi Szabó István püspök, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke – aki a napokban tért vissza ausztráliai útjáról – az egyes közösségek sajátos helyzetének alaposabb feltárását tartotta szükségesnek a konkrétabb segítségnyújtáshoz.

A megbeszélésen az Egyesült Államokból Krasznai Csaba, a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület püspöke vett részt, az egyházból jelen volt továbbá Király Tibor és Bodor Péter Pál lelkipásztor, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetségének képviseletében pedig Vass Zoltán elnök és Szigeti Miklós lelkipásztor. Valamennyien a Magyar Diaszpóra Tanács november 15-i plenáris ülésére érkeztek Magyarországra.

A Magyar Diaszpóra Tanács 2011. évi megalakulása óta évente novemberben Budapesten találkoznak a diaszpórában működő magyar szervezek – köztük a nyugat-európai és a tengerentúli református közösségek – képviselői. Két éve jött létre az első találkozó a magyar református diaszpóra ilyen módon Magyarországon tartózkodó képviselőivel az MRE Zsinati Hivatalában, ahol megfogalmazódott az igény az állami szervezésű tanácskozáshoz kapcsolódó rendszeres találkozásra.

reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió