Nemzetközi teológuskonferencia

2019. március 01., péntek, Nyíregyháza

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya idén is meghirdeti nemzetközi szimpóziumát, mely immár kilencedik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2019. március 1-3. közt várja résztvevőit Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Konferenciánkra várják a doktori képzésben résztvevők jelentkezését, akik teológiai PhD-tanulmányokat folytatnak, vagy doktori értekezésük érinti a hit-, illetve a vallástudományok területét. Emellett a szimpózium nyitott azon mesterszakos hallgatók előtt egyaránt, akik kutatási témája kapcsolódik az előbbi diszciplínákhoz. Bátorítják valamennyi felekezet és vallás PhD-hallgatóját a jelentkezésre – határon innen és túlról is.

Az idei akadémiai évben a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola ad helyet rendezvénynek. A konferencia szervezői számos olyan programmal készülnek a hétvége folyamán a magyar teológiai tudományos élet hallgatói és kutatói közönsége számára, melyek nem csupán a szakmai diszkusszió számára nyújtanak kiváló talajt, de vendégeink egyaránt megismerhetik a város kulturális értékeit és a görögkatolikus egyház gazdag örökségét.

A jelentkezés és előadás részletei:
- Jelentkezési határidő: 2018. december 9.
- A jelentkezés feltétele egy maximum 500 szó terjedelmű absztrakt leadása magyar és angol nyelven. A szerzők feladata felkérni egy, a tudományterületen PhD fokozattal rendelkező személyt, aki a beküldött összefoglalót támogató nyilatkozattal látja el.
- A konferencia előadásainak nyelve magyar, német vagy angol.
- Az egyes referátumok hossza 20 perc, melyet rövid vita követ.
- Az elhangzott előadások írott változatát az eddigi hagyományokhoz híven tanulmánykötetekben adják közre.

Regisztráció

További információ: dosz.teologia@gmail.com

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.