Mobilflotta: hamarosan lezárul az átszervezés

2018. október 09., kedd

A végéhez közeledik a református mobilflotta átszerzési folyamata. November 15-ig lehet megújítani a flottatagok korábbi szerződését, de nem érdemes addig várni. Ha Önök még nem kerültek át az új flottába, jelezzék azt az Egyházi Ügyfélszolgálati Központnak!

Az új református mobilflotta havonta több, mint 1000 új tagot üdvözölhet a megújult szolgáltatásrendszerben – tájékoztatta a reformatus.hu-t Szabó Ferenc dunamelléki lelkészi főjegyző. „Mozgalmas és szorgalmas munkával telt hónapok vannak mögöttük, hiszen majd minden flottatagot egyenként szerződtettek, ami rendkívül időigényes és aprólékos feladat, így mindez a Telekom rendszerében is számos nehézséget okozott."

Az Egyházi Ügyfélszolgálati Központ elismerte, hogy az elmúlt időszakban többször lelassult az átírási folyamat, utólagosan is köszönik az érintettek türelmét. Amint azt korábban jeleztük, az átszerződtetési folyamat még nem fejeződött be: kitolt határidővel, 2018. november 15-ig várják a jelentkezéseket. „Amennyiben van az ismeretségi körükben olyan flottatag jelölt, aki még nem indította el az átlépési folyamatot, kérjük jelezzék feléjük, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot a központ elérhetőségeinek valamelyikén" – kérte Szabó Ferenc.

A régi és az új flotta tagjai között a beszélgetés díjköteles, tehát mielőbb érdemes átlépni, hogy az egymás közötti beszélgetések ingyenességét megtarthassák. Az átléptetéssel párhuzamosan, előreláthatólag az év végéig megszűnik a korábbi református flotta konstrukció és a még azt használó tagok automatikusan a Telekom egyik publikus díjcsomagjába kerülnek át. 

Az ügyfélszolgálat munkanapokon hétfőtől-csütörtökig: 8h és 18h között, pénteki napon: 8h és 16h között áll az ügyfelek rendelkezésére.

A felhasználók által ingyenesen hívható központi szám: +36 30 308 3333

honlap: www.ugyfelszolgalatikozpont.hu
e-mail: ugyfelszolgalat@ugyfelszolgalatikozpont.hu
postacím: 1300 Budapest III. Pf. 186.
személyes ügyfélszolgálat: 1037 Budapest, (III. ker.) Szépvölgyi út 39. – Ellipszis Irodaház (A Szépvölgyi út és a Montevideó utca sarkán)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.