Keresztes Ilona rádiós kapta aTőkéczki-díjat

2018. szeptember 25., kedd

Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztője, a Vendég a háznál című műsor gazdája kapta elsőként a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított Tőkéczki László-díjat. A Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokáról elnevezett díjat szeptemberben 24-én adták át Budapesten.

A kitüntetéssel azokat a kollégákat szeretnék megünnepelni, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, főleg az ismeretterjesztésben – mondta az eseményen Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója. Felidézte, hogy három évig együtt dolgozhatott Tőkéczki Lászlóval a Magyar Média Mecenatúra program bírálóbizottságának tagjaként, amiért szerencsésnek nevezte magát. A program nemcsak Magyarországon, de külföldön is híres és népszerű a magyar producerek körében – emelte ki. Bár Tőkéczki László történésznek készült, és mindvégig tudományos pályán tevékenykedett, már a rendszerváltás előtt elhatározta, hogy nem az egyetemi karriert tartja a legfontosabbnak, hanem az ismeretterjesztést, a nép felvilágosítását – mondta Dobos Menyhért. Hozzátette, hogy a tudós élete végéig hű maradt döntéséhez.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított Tőkéczki László-díj első kitüntetettje, Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió szerkesztője. Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója hangsúlyozta, hogy a Vendég a háznál emblematikus produkcióvá vált: több mint huszonöt éve tanítja a felnőtteket arra, miként bánjanak jól egymással és a gyermekeikkel. „Ezt a negyedszázadot Keresztes Ilona végigdolgozta a műsornál, először riporterként, szerkesztőként, most pedig főszerkesztőként. Sok témában vitákat ihletett; olyan érzékenyen, pontos iránymutatással vezeti a stábot, hogy mindenki hasznára válnak a disputák” – tette hozzá.

„Egy rádiós sem mondhat mást magáról, mint amit Tőkéczki László mondott: vállalnia kell az ismeretterjesztő szerepét, a tolmácsét, aki a tudomány legfrissebb eredményeit fordítja le a hallgatóknak” – vélekedett Mucsányi Marianna. Megjegyezte, hogy Keresztes Ilona ezt teszi, ráadásul olyan területen, a gyermeknevelés témájában, ahol a tudományos eredmények keverednek a hagyománnyal, és a hitek, tévhitek megváltoztatásához gyakran évtizedek munkája szükséges. A díjazott olyan nehéz kérdésekhez nyúl, mint a fizikai és a verbális erőszak – jelezte a csatornaigazgató, aki arról is beszélt: külön öröm számára, hogy elsőként egy rádiós munkáját ismerték el.

Kuratórium döntött a díjról

A Duna Médiaszolgáltató idén adta át először a Tőkéczki László-díjat, amellyel a közmédia dolgozóit – szerkesztő, műsorvezető, riporter, újságíró, rendező, operatőr stb. – ismerik el. Azon műsorkészítőket tüntetik ki, akiknek a munkája kimagasló értéket képvisel, akik „hozzájárulnak a Közszolgálati Kódex és a nemzeti közösség értékteremtéséhez” – írták a szervezők. A kitüntetés odaítéléséről háromtagú testület (kuratórium) döntött, amelynek tagjai Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint a Magyar Művészeti Akadémia által delegált Kucsera Tamás Gergely főtitkár voltak. Ők nyújtottak át az elismerést Keresztes Ilonának, aki egy egyedi tervezésű herendi vázát, valamint pénzjutalmat kapott.

Méltó emlék a Duna Televízió alapítójának

Az elismeréssel méltó emléket állítanak a Duna Televízió alapító kurátorának, a közmédia sok műsora házigazdájának, Tőkéczki Lászlónak – emelték ki. Idén, a családok évében azt a kollégát kívánták jutalmazni, aki leginkább az otthonteremtés, a család és a gyermeknevelés terén képvisel kimagasló értéket. A kitüntetés névadója, Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész Szikszón született 1951. szeptember 23-án. 1970-1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1972-1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanult, és történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett. 1978-ban a Magyar Tudományos Akadémiára került, 1989-től az ELTE docenseként, tanszékvezetőjeként dolgozott.

Tagja volt a Duna Televízió alapító kuratóriumának, a Református Tehetséggondozó Alapítvány elnökeként és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagjaként tevékenykedett, de a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöki tisztét is betöltötte. Részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, 2002-től a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjeként, 2009-től főgondnokaként szolgált. Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, a protestáns egyház története volt. Kismonográfiát publikált Prohászka Lajos kultúrfilozófusról; 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.

Tőkéczki László 2014-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki „a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként”. A tudós életének 67. évében, idén január 8-án hunyt el.

Forrás: mediaklikk.hu, fotó: MTI, Dimény András

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.